2004. január 05. (17:09) Szerző: Kapornaki Anikó Égő Intel reklám az EverestenAz Intel új processzorát úgy akarta reklámozni, hogy bemutatja, akár az Everestről is lehet internetezni. A kivitelezhetőséggel nem igazán törődnek, ezt pedig a hegymászók igen zokon vették. Vihar egy kanál olvadt hóban vagy jogos a felháborodás? Döntsd el te!
Ráklikkel és már megy is A hálózat nélküli internet azonban nem egészen úgy működik, hogy a szörföző felnyitja a laptopot, ráklikkel a böngésző gombjára, és már internetezik is. A hálózat nélküliség annyit tesz, hogy a közelben van egy hozzáférési pont, ami már csatlakozik a világhálóhoz. Az Everest esetében ez esetleg ma már megoldható is lenne. Mi is beszámoltunk arról, hogy a 2003-as szezonban megnyílt egy internetes kávézó az alaptáborban, főként azért, hogy a hegymászók szinte azonnal beszámolhassanak a csúcsmászásukról az otthoniaknak, és ne kelljen faxolgatniuk. Talán ez alapján döntött úgy az Intel, hogy megcsináltatják az Everestes reklámot. Arra viszont nem számítottak, hogy a hegymászók és néhány internetes szakember azonnal kiröhögi őket, és első felháborodásukban feljelentik a céget. Legalábbis ez történt Nagy-Britanniában, ahol a Független Televíziós Bizottsághoz (amolyan helyi ORTT, amit idéntől már Ofcomnak, azaz Kommunikációs Hivatalnak hívnak) napok alatt közel száz panasz érkezett a televíziós reklámmal kapcsolatban. Lefagy a gép
Ezalatt a narrátor a következő szöveget mondja: Everest, alaptábor, 17 ezer láb. Kinek az ötlete volt ez? Szerencsére, a Centrino mobil technológiát tartalmazó laptoppal hálózat nélkül ezernyi helyről tölthetsz le egy barátságos arcot. Még akkor is, ha már alig érzed az ujjaidat. Intel Centrino mobil technológia. Figyeld az apró betűt! Közben persze megjelenik az apró betű, amiben röviden jelzik, hogy azért az internetezés nem ennyire egyszerű, de ez nem csökkentette a hozzáértők felháborodását. Például azért, mert az Everesten gyakori –20 fokban a bemelegedő gépen lecsapódik a pára, és hiába tartana ki a Centrino aksija 6-8 órán át, már az elején bedöglik.
Sok pénz, kevés ész Dave Hughes, az Everest internet kávézó egyik atyja az interneten, egy hozzászólásában a reklám elkészítésének részleteiről is beszámolt. „SOK pénzt fizettek, hogy kerítsenek egy helikoptert, ami felviszi őket az alaptáborba. Figyelmeztették őket, hogy tengerszint feletti 300 méterrről nem lehet csak úgy felrepülni 5300-ra akklimatizálódás nélkül. Magashegyi betegséget kaphatnak.” Emellett persze maga a helikopteres feljutás sem veszélytelen, hisz abban a magasságban már sokkal kevesebb az oxigén, ezért a propellereket sem tudja már úgy forgatni a gép. „Négy Centrinoval felszerelt IBM laptopot ígértek azoknak, akik feljuttatják őket. Egy igazi Everest mászót akartak lefotózni, aki a Centrinoját az alaptábor internet kávézójához csatlakoztatva, onnan szatellit kapcsolattal netezik. Azonban olyan sokáig tartott, mire az egészet megszervezték, hogy vége lett a szezonnak, és a mászó táborokat lebontották és az internet kávézó sem volt már online. Így egy ott talált túrázót ültettek a computerük elé. SOHA sem kapcsolódtak semmihez.” Maga a tv reklám pedig a szakértők szerint minden bizonnyal díszletek előtt, stúdióban készült. Amivel nem is lenne gond, hisz ez csak egy reklám. Ami felháborította a mászókat az, hogy az Everesthez való feljutást becsmérli le az Intel azzal, hogy azt sugallja, hogy a mászó csak fogja a 3 kg-os laptopot, bedobja a hátizsákjába az oxigénpalackok mellé, aztán a hegyen felfelé internetezéssel múlatja az időt.
![]() |
![]()
Street
![]() Lucas Puig lett a tavalyi év legjobb európai deszkása Csak az újságírók szerint. Az olvasók ugyanis a finn Eniz Fazliovra voksoltak.
Down & Up
![]() Európában a Real Snow Az európai Winter X-Games keretei között mutatkozik be az ESPN nagysikerű videó-versenysorozata. Csak backcountry...
Water
![]() Free Aloha! Alex DePhillipo filmje tökéletes betekintést nyújt a North Shore-i srácok paradicsomi életébe. A mindössze ötperces...
Air
![]() Ilyen, amikor Corliss formában van... Most a bázisugró profizmusát csodálhatjuk meg. Ezúttal legálisan zuhant.
Scenes
![]() Aaron Robinsonnak állít emléket a Manifest A videó nem csak egy többéves közös munka eredménye, a film emléket állít a legendás snowboardosnak.
Green
![]() Mezítlábas expedíció a Kilimandzsáróra Hamarosan egy különleges expedíció indul útnak, hogy meghódítsa a Kilimandzsárót. A Barefoot Impi nevű csapat tagjai...
Craze
![]() 159 nap alatt 2736 kilométert tett meg Kolby Kirk amerikai túrázó 2011 május elsején indult útnak, és október 9-én fejezte be a Pacific Crest Trail túrát. ![]() ![]()
SítúraA Börzsöny Tigrisei sítúra versenyt rendeznek a Börzsönyben. Hajrá!
Extrémsport blogVersus rovatunk: Muay Thai harcos és a banánfa...
Hütte blogCsúszkálás a Mátrában, bikinis csajok a jakuzziban...
Kalandtúra blogTavaly összebarátkoztunk Eddyvel egy madagaszkári túravezetővel. Az eredmény... |
|||||
























































