2004. február 19. (18:42) Szerző: Hegyi Áron Zeddy, az első arab a hét csúcsonZeddy, polgári nevén Zed al-Refai beírta magát a hegymászás történetébe, miután január végén megmászta Dél-Amerika legmagasabb csúcsát, az Aconcaguát, és befejezte "hét csúcs" expedícióját. Ő az első arab, aki megjárta a hét kontinens legmagasabb csúcsát.
Azt a 7 vagy a 8-át!
Svájcban szokott rá Zed al-Refai, illetve ahogy hegymászó körökben ismerik, Zeddy a Mt. Kosciuskot hagyta ki a sorból. Ez azonban mit sem változtat a tényen, hogy a kuvaiti kávékereskedő (vagyis a pénz nem lehetett akadály) lett az első arab, aki végrehajtotta ezt a hőstettet. Zeddy a mesés olajkincséről híres Perzsa-öböl menti államban született 1966-ban, de már középiskolás éveit is jobbára Európában töltötte. Egyetemi éveiben már az Egyesült Államokban koptatta a padokat, és kapott rá a szikla, ill. a hegymászásra. Mászókarrierje igazából 1992-ben kezdett meredeken felívelni, amikor Zeddy választott hazájába, Svájcba költözött. Az Alpok csipkés csúcsai valósággal elvarázsolták, ettől kezdve minden idejét, energiáját és pénzét a hegymászásnak szentelte. Néhány esztendővel később eljutott a Himalájába, és tiszteletét tette az Everestnél is. Ez adta Zeddynek a végső lökést, hogy belevágjon a nagy kalandba, első arabként megmássza a hét csúcsot, köztük az Everestet. Először Alaszka
Nem csak a hideggel, de a háborúval sem tudott megbarátkozni. Második útján, az Elbruszon elég közel volt a tűzhöz, 100 km-re tőle a csecsenek és az oroszok lőtték egymást. Zeddy a hegymászó felszerelésén kívül semmilyen feltűnő eszközt (pl. laptop) nem vitt magával, nehogy gyanúsnak találtassék, és esetleg letartóztassák. Erről az útról nem is született napló. A bolond holland és a tibeti
Everest, jön Zeddy!
Alig telt el egy hónap, és Zeddy már Nepálban volt, hogy megmássza az Everestet. Ez az expedíció azonban a világért sem akart sikerülni, ami elromolhatott, az el is romlott, így egy hónapig tartó kínlódás után kénytelen volt belátni, ebből a mászásból nem lesz semmi. Két évet kellett várni a következő lehetőségre, mígnem tavaly májusban Zeddy személyében feljutott az első arab hegymászó a világ tetejére. Bár saját bevallása szerint ez őt különösebben nem izgatta, ő hegymászás gyönyörűségéért vágott neki az útnak. De kétszer is meggondolja, hogy visszamenjen-e, volt magashegyi betegsége, hóvaksága, talált halott hegymászót, és itt is rendkívül hideg volt. Ettől persze még rendkívüli boldogságot jelentett a csúcs elérése, amit Zeddy hegymászó karrierje csúcsának tart. Irány dél!
![]() |
![]()
Street
![]() Lucas Puig lett a tavalyi év legjobb európai deszkása Csak az újságírók szerint. Az olvasók ugyanis a finn Eniz Fazliovra voksoltak.
Down & Up
![]() Európában a Real Snow Az európai Winter X-Games keretei között mutatkozik be az ESPN nagysikerű videó-versenysorozata. Csak backcountry...
Water
![]() Free Aloha! Alex DePhillipo filmje tökéletes betekintést nyújt a North Shore-i srácok paradicsomi életébe. A mindössze ötperces...
Air
![]() Ilyen, amikor Corliss formában van... Most a bázisugró profizmusát csodálhatjuk meg. Ezúttal legálisan zuhant.
Scenes
![]() Aaron Robinsonnak állít emléket a Manifest A videó nem csak egy többéves közös munka eredménye, a film emléket állít a legendás snowboardosnak.
Green
![]() Mezítlábas expedíció a Kilimandzsáróra Hamarosan egy különleges expedíció indul útnak, hogy meghódítsa a Kilimandzsárót. A Barefoot Impi nevű csapat tagjai...
Craze
![]() 159 nap alatt 2736 kilométert tett meg Kolby Kirk amerikai túrázó 2011 május elsején indult útnak, és október 9-én fejezte be a Pacific Crest Trail túrát. ![]() ![]()
SítúraA Börzsöny Tigrisei sítúra versenyt rendeznek a Börzsönyben. Hajrá!
Extrémsport blogVersus rovatunk: Muay Thai harcos és a banánfa...
Hütte blogCsúszkálás a Mátrában, bikinis csajok a jakuzziban...
Kalandtúra blogTavaly összebarátkoztunk Eddyvel egy madagaszkári túravezetővel. Az eredmény... |
|||||||


























































