Hunor Péter

Nem így akartuk kezdeni a várva várt vadvízes szezont! Arról akartunk írni, kivel, hová és mennyiért mehettek el túrázni, ha a hosszú téli hónapok nélkülözései során rájöttetek, nektek vadvízen a helyetek. Ez a hétvége azonban tragikus eseményekkel szolgált, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni, sőt, egy percre meg kell állni, és elgondolkodni a történteken. Tegnap számoltunk be Szűcs Jani tragikus haláláról, aki a Sajó egy olyan részén kajakozott, ahová egyedül nem lett volna szabad bemerészkednie. Előző cikkünkben már levontuk egyszer a tanulságokat, de úgy tűnik, ezeket nem lehet elégszer hangsúlyozni! A vadvíz szabályait nem azért találják ki, hogy fittyet hányjunk rá! Ez egy veszélyes üzem, nem matiné a fürdőkádban. A szabályokat be kell tartani, mert itt tényleg a (vad)víz az úr, és pusztán virtussal nem lehet úrrá lenni rajta. Ez nem jelenti azt törvényszerűen, hogy felkészült, tapasztalt, a szabályokat betartó embert nem érhet baj a folyókon, de az biztos, hogy ilyen esetben sokkal kisebb a tragédia bekövetkeztének lehetősége.

A hétvégére, sajnos jutott még egy haláleset. Szombaton Európa egyik legjobb, legnehezebb, legtechnikásabb, ugyanakkor talán legbiztonságosabb épített pályáján, Dunacsúnyban halt meg az egyik nagy hazai túráztató cég tapasztalt túravezetője. Hunor Péter halála egy nap alatt bejárta a vadvizes közösséget. Mi a legközvetlenebb forrást, Péter barátját kerestük meg, aki azonban nevének elhallgatását kérte.

A Niagara, ahol Péter felborult

Péter barátja a következőt mondta a balesetről:
Április 17-én délelőtt a szlovákiai pályán túravezetők tartottak egy bemelegítő tréninget, raftokkal, ill. kétszemélyes kenukkal eveztek le a pályán. Péter tapasztalt, osztrák vadvízi vizsgával is rendelkező magyar túravezető, az ún. "Niagara" zúgónál kenujával felborult, és, ahogy azt tanítják, társával együtt úszott le a mederben. A pálya végétől kb. fél-egy méterrel - ahol a pálya betonozása megszűnik - a folyamatos betonteknőben keletkezett 40 cm mély gödörbe Péter belezuhant, ezáltal mintegy 20 cm-rel a víz felszíne alá került.

A sodrás ereje miatt önállóan nem tudta kiszabadítani magát, társa, aki rögtön a segítségére sietett, szintén nem tudott segíteni neki. Ezután a segítségkérésére rögtön 6-8 túravezető sietett a pályaszakaszra, de sajnos ők is csak mintegy 15 perces mentés után tudták kiemelni a vízből. Péter lába úgy beszorult a résbe, hogy a sodrás irányában nem tudták kiszabadítani, ezért a társai egy raft hajót engedtek be felülről kötélen, és két ember emelte ki felfelé a testét. Ekkor sajnos már több mint 20 perce volt víz alatt.

A dunacsúnyi pálya: szép, de veszélyes

A mentés közben értesítették a pálya személyzetét, és a közelben tartózkodó mentős csapatot is, akik egy helyi raliverseny biztosításán vettek részt, valamint elzáratták a vizet a pályán. Egy orvos végzettségű túravezető a mentősökkel együtt próbálta Pétert újraéleszteni mintegy 25 percig – sikertelenül.

A medret – melyet a víz elzárása után azon a részen is víz fedett - tüzetesen megvizsgálva megtalálták a mintegy 40 cm mély és 20 cm átmérőjű repedést, lyukat, melyet valószínűleg a víz alámosása alakított ki – ez a mesterséges vadvízi pálya hibája. Ebbe a résbe szorult be Péter lába, illetve „ebbe esett bele” olyan szerencsétlenül, hogy a sodrás azonnal ráfeszítette a lábát, ezáltal nem tudta magát kiszabadítani. Ez a rés, vagy lyuk az épített pálya, illetve a meder hibája volt, melyet a pálya tulajdonosai, vagy karbantartói nem ellenőriztek le a szezonkezdet előtt. Az ilyen esetekben szokásos orvosi vizsgálta folyamatban van, valamint a pálya műszaki és biztonsági vizsgálatát is kilátásba helyezték.

Eddig tart Péter barátjának beszámolója. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a balesetben egyetlen érhetetlen motívum van. Egy ilyen tökéletsen biztonságosnak hitt pályán hogy keletkezhet olyan méretű sérülés melybe egy úszó ember lába beszorulhat.

Tragikus véletlen

A tragikus balesettel kapcsolatban felhívtuk Leskó Lászlót, aki már tavaly is kezdeményezte, hogy tereljék szervezett keretek közé a túravezetők képzését. Idén a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Fősikolán már folyik a képzés. Lacitól azt kérdeztük, megelőzhető lett volna-e a baleset?
- Nagyon nehéz erre válaszolni. Előre bocsátom, én most jöttem haza Peruból, elsősorban az internetről tájékozódtam, így nem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha én most osztanám az észt. A hallottak alapján az a véleményem, hogy ez egy fatális, szerencsétlen baleset volt. Egy példa: lemész a térre focizni, elesel, bevered a fejed. Megelőzhető lett volna? Senki nem tudja, ilyen balesetekre nem lehet felkészülni.
- Hibázott-e valaki Dunacsúnyban?
- Aki vadvízre megy, annak tudnia kell, ez nem játék, ez bizony veszélyes üzem. A vadvizesek tudják, mi is ezt tanítjuk a tanfolyamainkon: ha vízbe esünk, akkor hanyatt fekve, lábbal előre vitetjük magunkat a sodrással. Ez persze, nem jelenti azt, hogy ezer méteren át csak vitetjük magunkat. Főleg a túravezetőknél nem, nekik az is a dolguk többek között, hogy megpróbáljanak kijutni a vízből, segítséget nyújtani az utasoknak, azt meg hanyattfekve nem lehet. Lehet, hogy Peti gyalogolt a meder alján, amit nem szabad, de megmondom őszintén, ez valószínűtlen. Én inkább arra hajlok, hogy megpróbált kijutni, és pont a legrosszabb helyen tette le a lábát egy pillanatra.
- Felmerült a pálya üzemeltetőinek felelőssége is, a meder alján található folytonossági hiba miatt, ami közvetve Peti halálát okozta.
- Személyes véleményem ugyan, de ezt nem tartom igazán megalapozottnak. A pályát arra építették, hogy hajózzanak, ússzanak rajta, nem arra, hogy a mederben "sétáljon" bárki is. Egyébként meg a természetes vadvizek medre sincs kibetonozva, ott is vannak gyökerek, kövek, akadályok. De mondok még valamit! Nem akarom visszadobni a labdát, de számos szerencsétlen eset megelőzhető lenne, ha Magyarországon szervezettebb lenne a vadvízi élet, és nem a mostani áskálódás, széthúzás jellemezné.