TRANSLATE SITE!
2002. november 16. (17:45)
A Hó-Show szombati tömegnapjára megérkezett egy fura vendég is
Szerző: Extrem

Eskimóék is megjöttek

Az egészen biztos, hogy a család nem tette volna tiszteletét a Hó-Show kiállításon, ha nincs ilyen meleg. Ám a húsz fok feletti hőmérséklet pont ideális volt arra, hogy ők is megjelenjenek a BNV-n. Furcsa, nem? Elmeséljük.


Egy kis téli hangulat, de csak a kivetítőn
A hirtelen jött novemberi nyár új helyzetet teremtett a Hó-Show idején. A kellemes, sőt, néha kissé már zavaró melegben például ki gondolt volna arra, hogy beöntsön a fázós gyomrába egy finom illatú, gőzölgő pohár forralt bort? No, nem is lehetett találkozni forralt borral kaszáló büfét.

Itt volt viszont az Eskimo-család. A fagyis-cég ugyanis dobott arra, hogy november van, s normális esetben ilyenkor ember nem eszik fagyit. Szépen kitoltak egy jégkrémes kocsit a vásárba, felnyitották a napernyőt, és már indulhat is a bolt. Fura látvány volt így november derekán. Volt is forgalom szépen, hiszen a lesiklósánc környéke, ahol leparkoltak, tele volt gyerekekkel.

Amúgy ez nem meglepő, mert a tavalyi év legnagyobb Hó-Show attrakciója a lesiklósánc volt műanyag pályával, lankás lejtővel, ingyenesen. Így volt ez most is annak ellenére, hogy valaki kissé tönkre akarta tenni a gyerekek játékát. Jó, nem rosszindulatból (feltételezzük), csak egyszerű aggodalomból. Egy telefonáló ugyanis egy-két lapnál, valamint a BNV rendezőségén is telefonon jelentkezett, hogy szerinte veszélyes a B-pavilon mellé épített sánc.


Akadt olyan stand, ahol máris leszálltak az árak
Egyrészt azért szólt, mert az idén egy magasabb a domb, mint korábban volt, így nagyobb a lendület, nagyobb a sebesség, ugyanakkor kisebb a biztonság, merthogy rossz tapasztalatai szerint nincs senki, aki vigyázzon a gyerekekre, akik így felügyelet nélkül száguldozhatnak a lejtőn nyakra-főre. Aztán azt is említette, hogy az egyensúlyát vesztő gyerek akadálytalanul zuhanhatnak a betonba.

Mi a megnyitó óta elég sokszor jártunk a sánc környékén, ám sem a gyerekek, sem a szülők arcán nem láttunk aggodalmat, félelmet. Láttunk viszont a pályán, a pálya mellett vigyázó szervezőket, a pályát kitaláló és üzemeltető Fogarasi síiskola szakembereit, akik segítettek a gyerekeknek, a szülőknek, sőt, ha kellett, a lécet fogva engedték le a gyereket – óvatosan. Ami tény, hogy a műanyag pályán nem kellemes elesni, de nem volt már az tavaly sem. Amúgy tavaly és idén sem volt eddigi egyetlen kisebb sérülés sem.

Ugyanakkor ahhoz különleges bravúr kellene a gyerekektől, hogy a pályáról a betonra zuhanjon. A gyerekeket persze nem nagyon zavarta az ügy, ők nagyon élvezték a lehetőséget. Zavarta viszont Fogarasi Orsolyát, a róla elnevezett síiskola vezetőjét. Mit zavarta, bosszantotta. „Képtelen vagyok túllépni az ügyön. Szerintem egy roppant rosszindulatú ember tette ezt velünk. Minden szükséges óvintézkedést megtettünk, ugyanúgy, mint korábban, megvannak a szükséges okmányaink, s nagyon vigyázunk mindenkire. Nem értem…” A létesítmény amúgy minden szükséges dokumentációval, műszaki és biztonsági ellenőrzési jegyzőkönyvvel rendelkezik. Bár a pályát mindenki saját felelősségére használhatja (azt mindenkinek el is mondják), a legfelső pontra csak gyakorlott síelőket engednek. A kezdők oldalról, a lankásabb részről startolhatnak. A lesiklók biztonságát korlátok védik, s a végén lassító állítja meg őket.

A vásár amúgy igazán szombaton lendült bele. Rettenet tömeg vonult a standok között sorról sorra, a kézben, vagy az erre a célra előre előkészített szütyőben prospektusköteget cipelő emberhad totyorgott a csarnokokban, tolongás a büfék előtt, rövid sorállás wc-ügyben.

És persze az Eskimo-kocsi előtt, mégha fagyit enni léccel a kézben nem is szokványmegoldás.
De hát ilyenek ezek a nyári hóshow-k.



Megosztom » Nyomtatom »
Rovatainkból ajánljuk
Street

Itt a világ első frontside triple rodeo 1440-e!
Egy fiatal norvég rider, Jorn Simen Aaboe a "tettes".
Down & Up

Magyar tragédia a Himaláján
A Magyar Annapurna Expedíció tagja, Horváth Tibor 6800 méteren szenvedett balaeset.
Water

Nathan Fletcher a Billabong XXL királya
Nyolcvanezer dollárral lett gazdagabb; hét díjból hármat bezsebelt.
Air

Műrepülés Kirby Chambliss-szel
Lélegzetelállító videóval jelentkezik a szünetelő Red Bull Air Race egyik legsikeresebb pilótája.
Scenes

Áll a bál... Elveszett Rakonczay hajója
A magyar rekorder kenus hajója jelenleg az óceánon hánykolódik. A tengeri jog szerint azé, aki megtalálja...
Green

Örömdeszkázás Hawaiiról
Elképesztően kreatív videóval örvendeztette meg a gördeszkás világot az amerikai Jason Park. A koreai származású,...
Craze

A legjobb papírrepülősök csatáztak egymással
Több mint nyolcvan ország papírrepülő-rajongói gyűltek össze Salzburgban.
Blogbox
Extrémsport blog Extrémsport blog
Óriáshullámok a vízben és a parton...
Magnézia Magnézia
Beszámoló: Boulder World Cup - Bécs
Hungasurf Hungasurf
Pár napja csak, hogy haza érkeztem Teneriféről, ahol az idei év szörfszezonját nyitottam...
Hajnal Ádám filmes webnaplója Hajnal Ádám filmes webnaplója
Ahogy nemrég meséltem, Turcsik Viktor pajtásommal jártuk az utcákat...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be