2002. november 18. (12:35) Szerző: Kapornaki Anikó 183 méter az új világrekordHerbert Nitsch egy hónapja interjút adott nekünk, amelyben megígérte, hogy a novemberi berlini szabadtüdős versenyen megjavítja az általa tartott világrekordot. Herbert szavatartó ember, 183 métert úszott egy levegővel.
November 16-án, szombaton rendezték az Szabadtüdőzés 5. Német Éjszakáját, amelynek sztárja az osztrák Herbert Nitsch volt. Herbert október 23-án járt Budapesten. Kérdésünkre akkor elmondta, hogy úgy érzi, a 181 méteres világcsúcsán még bőven tud javítani. Ezt szombaton be is bizonyította. (Mivel mi számítottunk erre, ezért a világon az elsők között számolhatunk be az eredményről.) Az Észak-Berlini Búvárklub által rendezett nyílt versenyen két méterrel tovább bírta egy levegővel.
A 183 méteres távot egy 50 méteres medencében úszta le, vagyis három és fél hossznyit tett meg anélkül, hogy feljött volna levegőért. Mindezt 2 perc 1 msp alatt. (Összehasonlításként: Kovács Ági legjobb ideje 200 m mellen 2 perc 24 msp.) A versenyt felügyelő nemzetközi szervezet, az AIDA (Association Internationale pour le Développement de l‘Apnée) még nem hitelesítette a rekordot, mivel először Herbertnek egy doppingteszten kell átesnie, addig új világcsúcsa nem hivatalos. Az AIDA aktuális hivatalos világrekordjainak listája itt olvasható. ![]() |
![]()
Street
![]() Itt a világ első frontside triple rodeo 1440-e! Egy fiatal norvég rider, Jorn Simen Aaboe a "tettes".
Down & Up
![]() Magyar tragédia a Himaláján A Magyar Annapurna Expedíció tagja, Horváth Tibor 6800 méteren szenvedett balaeset.
Water
![]() Nathan Fletcher a Billabong XXL királya Nyolcvanezer dollárral lett gazdagabb; hét díjból hármat bezsebelt.
Air
![]() Műrepülés Kirby Chambliss-szel Lélegzetelállító videóval jelentkezik a szünetelő Red Bull Air Race egyik legsikeresebb pilótája.
Scenes
![]() Áll a bál... Elveszett Rakonczay hajója A magyar rekorder kenus hajója jelenleg az óceánon hánykolódik. A tengeri jog szerint azé, aki megtalálja...
Green
![]() Örömdeszkázás Hawaiiról Elképesztően kreatív videóval örvendeztette meg a gördeszkás világot az amerikai Jason Park. A koreai származású,...
Craze
![]() A legjobb papírrepülősök csatáztak egymással Több mint nyolcvan ország papírrepülő-rajongói gyűltek össze Salzburgban. ![]() ![]()
Extrémsport blogÓriáshullámok a vízben és a parton...
MagnéziaBeszámoló: Boulder World Cup - Bécs
HungasurfPár napja csak, hogy haza érkeztem Teneriféről, ahol az idei év szörfszezonját nyitottam...
Hajnal Ádám filmes webnaplójaAhogy nemrég meséltem, Turcsik Viktor pajtásommal jártuk az utcákat... |
|||






















































