TRANSLATE SITE!
2004. november 05. (20:31)
Szerző: INFO

Vendée Globe: a legkeményebb vitorlásverseny, nov 7-től

A Vendée Globe egyértelműen a világ legkeményebb vitorlásversenye. Megállás nélkül kell megkerülniük a Földet, ráadásul itt a kapitány, a kormányos, a hajósinas, a szakács és a takarító is ugyanaz. 100 nap halál, egyedül a világtengereken!


Ellen MacArthur, 2000-01 ezüstérmese
A Vendée Globe keménységével az indulók és a szervezők is tisztában vannak, itt csak a legjobbak állhatnak rajthoz. Ráadásul a tökéletes vitorlástudás és a remek hajó még semmi! Az egyik legnagyobb kihívást az emberi szervezet egyik olyan igénye jelenti, amit muszáj mindenkinek legalább részben kielégítenie.

Ez az alvás, ami a Vendée Globe résztvevői számára luxus és egyben életveszély. 24 óránként átlagban max. 3 órát alszanak, és azt sem egyhuzamban. Ezt szaknyelven polifázisú alvás stratégiának nevezik, aminek lényege, hogy négy óránként mintegy 20-30 percre bóbiskolhatnak.

Erre persze készülni kell, hónapokon keresztül gyötrik a verseny előtt magukat a tengerészek azzal, hogy 20-30 perc után felébresztetik magukat. Az REM, vagyis a gyors szemmozgás, a mély álom, létfontosságú a test és az agy regenerációjához. Ahhoz, hogy ezt az alvó elérje, legalább 60 perc alvásra van normális esetben szüksége. Sok gyakorlással, alváselvonással elérhető, hogy a mélyalvás már sokkal rövidebb idő alatt megjelenjen. Persze a technika egészségesnek korántsem mondható, viszont, aki elindul a Vendée Globe-on, az nem is pihenni megy.

A verseny útvonala a „szokásos” Földkerülő út. Franciaországból, Les Sables d’Olonne-ból indulnak, az Atlanti-óceánon lehajóznak Afrikai mentén a Jóreménység-fokáig, aztán az Indiai-óceánon irány Ausztrália, amit „alulról” kerülnek. Ezután jöhet a Csendes-óceán, és Dél-Amerika „alja”, a Horn-fok, majd fel az Atlanti-óceánon vissza a kiindulási pontra. Ez a „tradicionális" útvonal, ami azért teli van veszélyekkel. Ha a kontinensek alsó csücskeinél túl délen haladnak, jéghegyekbe ütközhetnek, ha túl északra mennek, kevés lehet a szél. Végig, mind a három óceánon nagyon kell figyelniük, és messze a segítség, ha baj van. És persze ez főként verseny, szóval gyorsnak sem árt lenni, ráadásul semmilyen külső segítséget nem vehetnek igénybe (kivéve orvosit, életveszély esetén), vagyis ha elromlik vagy eltörik valami a hajón, azt nekik kell megjavítaniuk, ahogy tudják, amivel tudják.


A 2004-es Vendée Globe útvonala
Forrás: vendeeglobe.org
Az első versenyt 1989-ben tartották, és az idei lesz az ötödik kiadás. (1989-90, 1992-93, 1996-97, 2000-01). Bár a szabályok szerint nincs indulói limit, azért nem tolonganak százával az indulók, mivel, ahhoz, hogy valaki rajthoz állhasson, komoly eredményeket kell felmutatni, pl. eredményes részvételt egy óceán-átszelő vitorlásversenyen.

Idén összesen huszan állnak rajthoz, köztük két nő is (mindketten először indulnak a Vendée Globe-on). A nemzetiségek eloszlásában a következőt találjuk: 13 francia (köztük a két hölgy), 3 brit, egy amerikai, egy ausztrál, egy svájci és egy osztrák. (Az indulókról és a hajóikról magyarul itt olvashattok bővebben.)

Azért a versenynek magyar vonatkozása is van! A francia Raphael Dinelli hajóját, a AKENA Vérandas-t Fa Nándor tervezte 1996-ban. (Raphael harmadszor indul a Vendée Globe-on, 1996-97-ben hajótörést szenvedett, 2000-01-ben feladta.)

November 7-én indulnak útnak, és várhatóan három és fél hónap múlva érnek a legjobbak vissza Franciaországba. Ha a verseny olyan izgalmas lesz, mint legutóbb, akkor még sokat olvashattok róla a következő hónapokban az extrem.hu-n.

Megosztom » Nyomtatom »
Rovatainkból ajánljuk
Street

Itt a világ első frontside triple rodeo 1440-e!
Egy fiatal norvég rider, Jorn Simen Aaboe a "tettes".
Down & Up

Magyar tragédia a Himaláján
A Magyar Annapurna Expedíció tagja, Horváth Tibor 6800 méteren szenvedett balaeset.
Water

Nathan Fletcher a Billabong XXL királya
Nyolcvanezer dollárral lett gazdagabb; hét díjból hármat bezsebelt.
Air

Műrepülés Kirby Chambliss-szel
Lélegzetelállító videóval jelentkezik a szünetelő Red Bull Air Race egyik legsikeresebb pilótája.
Scenes

Áll a bál... Elveszett Rakonczay hajója
A magyar rekorder kenus hajója jelenleg az óceánon hánykolódik. A tengeri jog szerint azé, aki megtalálja...
Green

Örömdeszkázás Hawaiiról
Elképesztően kreatív videóval örvendeztette meg a gördeszkás világot az amerikai Jason Park. A koreai származású,...
Craze

A legjobb papírrepülősök csatáztak egymással
Több mint nyolcvan ország papírrepülő-rajongói gyűltek össze Salzburgban.
Blogbox
Extrémsport blog Extrémsport blog
Óriáshullámok a vízben és a parton...
Magnézia Magnézia
Beszámoló: Boulder World Cup - Bécs
Hungasurf Hungasurf
Pár napja csak, hogy haza érkeztem Teneriféről, ahol az idei év szörfszezonját nyitottam...
Hajnal Ádám filmes webnaplója Hajnal Ádám filmes webnaplója
Ahogy nemrég meséltem, Turcsik Viktor pajtásommal jártuk az utcákat...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be