2005. január 11. (19:19) Szerző: Kapornaki Anikó Liptay Dávid Moszkvából: „Lenin végig figyelt minket”Liptay Dávid Moszkvában részt vett élete második világkupáján. A legjobb magyar freestyler snowboardost a keleti „portyájáról” kérdeztük. Világkupa két vizsga közt tálalva, Brandenburgi kapu orosz módra, síugrás á la Big Air – részletek itt.
December 9-én már a második vk futamán vett részt. Ez a verseny is premier volt, méghozzá az oroszok számára, ugyanis idén először került fel a Nemzetközi Síszövetség snowboard világkupa versenynaptárába a fehér-kék-piros ország. Ennek kapcsán értük utol Dávidot, hogy mesélje el, milyen volt a Vörös tér árnyékában versenyezni. - Az ember úgy képzeli, hogy télen Moszvában térdig ér a hó, -30 fok van, de idén már semmi sem biztos… - Pár nappal a verseny előtt érkeztünk, hogy legyen egy kis időnk körülnézni a városban. Most voltam először Moszkvában, és nagyon tetszett! Nagyon jó város és az emberekben is pozitívan csalódtam. Amikor megérkeztünk, akkor még hó borította a várost, de a verseny napjára odaért egy melegfront és ezzel együtt az eső. Plusz nyolc fokban és szélben ugrottunk. Az egésznek síugróverseny feelingje volt, néha percekig szünet volt két ugrás között a nagy szél miatt, nehogy felborítson bennünket a levegőben. Aztán amikor felszálltunk a repülővel, már megint esett a hó.
- A moszkvai EXPO területen. Egy hatalmas helyet kell elképzelni, ahová egy teljesen lapos alapra egy 35 méteres szerkezetet építettek fel. (Lásd a lenti fotókon!!) Ilyet én még csak képeken láttam, a japánok építenek ilyen snowboard sáncokat! A fotók hátterét egy Brandenburgi kapuhoz hasonló építmény biztosította, csak ennek a tetején egy pár áll. És Lenin szobrát sem távolították még el, furcsa is volt úgy versenyezni, hogy Lenin elvtárs közben végig figyelt minket. Eredetileg olyasmit rebesgettek, hogy akár százezren is lehetnek. Annyian nem voltak, de pár tízezren azért igen.
- Valamiért nehezen tudtam ráhangolódni. Aztán az utolsó edzésen a tuti trükköm, a front cork 720 tökéletesen sikerült, ezért úgy döntöttem, hogy a kvalifikáción azt adom be először. Ott azonban furcsán is indítottam az ugrást, nem voltam elég határozott, így 540-es fordulat lett belőle. Egy kicsit el is ment a kedvem, és ezek után a második ugrást, egy 900-asat sem pörögtem ki teljesen. Így lettem a 28. - Ezzel együtt két verseny után 26. helyen állsz a világkupa összetettjében. Egy téli sport esetében egy magyartól ez szerintem remek! Hol versenyzel legközelebb? - Jövő héten indulok az Universiadén, egyrészt azért is, hátha az ELTE-n, ahova járok, esetleg azt jobban figyelembe veszik. Épp a vizsgaidőszak közepén vagyok politológián, és sajnos a vizsgákon nem mondhatom, hogy nem tudtam készülni, mert a világkupán volt jelenésem. Aztán január 28-án Linzben indulok egy versenyen, ami amolyan edzés lesz a január 29-ei újabb világkupa futam előtt – ez Kreischbergben rendezik. - Ezek szerint nem leszel itt január 29-én a Downtown High versenyen, a Westend tetején. - A DHBP a kedvenc versenyem, így nagy volt a dilemmám. Azon esélyem lenne a dobogóra, és az itthoni nézők is megláthatnák, hogy mit tudok. Másrészt viszont szeretnék a világkupán az első húszba kerülni, amire egy kis szerencsével esélyem is lehet. Így végül a vk-t választottam. - Mi mindenképpen sok sikert kívánunk! ![]() |
![]()
Street
![]() Lucas Puig lett a tavalyi év legjobb európai deszkása Csak az újságírók szerint. Az olvasók ugyanis a finn Eniz Fazliovra voksoltak.
Down & Up
![]() Európában a Real Snow Az európai Winter X-Games keretei között mutatkozik be az ESPN nagysikerű videó-versenysorozata. Csak backcountry...
Water
![]() Free Aloha! Alex DePhillipo filmje tökéletes betekintést nyújt a North Shore-i srácok paradicsomi életébe. A mindössze ötperces...
Air
![]() Ilyen, amikor Corliss formában van... Most a bázisugró profizmusát csodálhatjuk meg. Ezúttal legálisan zuhant.
Scenes
![]() Aaron Robinsonnak állít emléket a Manifest A videó nem csak egy többéves közös munka eredménye, a film emléket állít a legendás snowboardosnak.
Green
![]() Mezítlábas expedíció a Kilimandzsáróra Hamarosan egy különleges expedíció indul útnak, hogy meghódítsa a Kilimandzsárót. A Barefoot Impi nevű csapat tagjai...
Craze
![]() 159 nap alatt 2736 kilométert tett meg Kolby Kirk amerikai túrázó 2011 május elsején indult útnak, és október 9-én fejezte be a Pacific Crest Trail túrát. ![]() ![]()
SítúraA Börzsöny Tigrisei sítúra versenyt rendeznek a Börzsönyben. Hajrá!
Extrémsport blogVersus rovatunk: Muay Thai harcos és a banánfa...
Hütte blogCsúszkálás a Mátrában, bikinis csajok a jakuzziban...
Kalandtúra blogTavaly összebarátkoztunk Eddyvel egy madagaszkári túravezetővel. Az eredmény... |
||||||























































