2006. július 20. (09:01) Hazánk legjobb kite- és windsurf versenyzői vívtak csatát a Balaton Királyai címért. De, WakeSkate RSzerző: Kardos Genovéva Harcok a vízenHazánk legjobb kite- és windsurf versenyzői vívtak csatát a Balaton Királyai címért. De, WakeSkate Rodeósok, WakeSurfösök is repesztettek a vízen
100 versenyző a vízen A időjárás kimondottan kedvezett a rendezvényt szervező kitesurf.hu csapatnak, hiszen két napig 28 fokos meleg, napsütés és főként erős szél kényeztette a versenyzőket, akikben nem volt hiány. A három sportágban több mint 100 versenyző nevezett, hogy összemérje tudását és megmérkőzzön a Balaton Királya címért.
A Balaton legrangosabb versenyeként emlegetett Balaton Királyai keretén belül a Sportági Szövetségek kiírták a Kitesurf Magyar Bajnokságot, valamint a WindSurf Magyar bajnoki fordulót is, amit népes nézősereg szemlézett. Több mint 500 néző és 300 sportbarát szurkolta végig Magyarország legjobb kite-osainak trükkjeit és akrobatikus, levegőben szárnyaló freestyle mutatványait. Motorcsónak utáni farhullámlovasok is mentek Mindezek mellett pedig igazán extrém versenyágak is mérkőztek egymással. Ugyanis, a WakeBoard versenynek két új ágában is hirdettek megmérettetést: WakeSkate Rodeó-ban és WakeSurf-ben, ami motorcsónak utáni farhullámon való vízisíelést jelent. Wakeboard nem, kite és windsurf igen
Az időjárás igaz kedvezett a kite- és surf sporthoz, de nem wakeboardhoz, amely kifejezetten a szélmentes, sima vizet szereti. Így, az erős szél miatt a rendezők elhalasztották a wakeboard futamokat. De, annál nagyobb volt a siker a KiteSurf és a WindSurf megmérettetéseken. A KiteSurf Magyar Bajnokságon belül pedig Freestyle és BestStyle kategóriákban is versengtek a nevezettek, vagyis a legszebb stílust is pontozták. Folyamatosan estek ki a versenytők, míg a végére 21 induló maradt. Közülük választotta ki az 5 tagú zsűri a legjobb 6-ot, akik Szuper Jam formában mérkőztek a fináléban. Új kategória a kite versenysportban Új versenykategória: FunStyle A KiteSurf sportban egy új versenykategória is debütált a hétvégén. Ugyanis, a döntőbe nem került versenyzők között külön értékelték a FunStyle kategóriát is, ami egy új értékelési ág lesz a Magyar Kite versenyek között.
Balaton Királyai 2006 hivatalos végeredmények V. Kitesurf Magyar Bajnokság eredményei: FreeStyle Férfi: 1. Rubesch Gergely 2. Füredi Balázs 3. Szaplonczai Mátyás Freestyle Női: 1. Budai Sarolta 2. Szőke Beáta BestStyle: Füredi Balázs FunStyle: 1. Tancsa Péter 2. Marton Andris 3. Póka László WindSurf Magyar Bajnoki Forduló 2006. eredményei: FreeStyle: 1. Marton András 2. Honnung Péter 3. Dobozy Dániel RSX Férfi: 1. Varga Gábor 2. Zölner Viktor 3. György Ádám RSX Női: 1. Vértesy Mónika 2. Detre Diána Nyílt: 1. Glofák Olivér 2. Pártos György 3. Dr. Molnár Ákos Szlalom: 1. Koszti Gábor 2. Glofák Olivér 3. Rádóczy Barna RB Utánpótlás: 1. Nagy Kinga 2. Kósa Dániel 3. Tölgyesy Csaba Rb Classic: 1. Gádorfalvi Károly 2. Papp Zoltán 3. Gál Tamás Sport Osztály: 1. Gilicze Noémi 2. Boér Ágnes 3. Türkössy Zsolt ![]() |
![]()
Street
![]() Lucas Puig lett a tavalyi év legjobb európai deszkása Csak az újságírók szerint. Az olvasók ugyanis a finn Eniz Fazliovra voksoltak.
Down & Up
![]() Európában a Real Snow Az európai Winter X-Games keretei között mutatkozik be az ESPN nagysikerű videó-versenysorozata. Csak backcountry...
Water
![]() Free Aloha! Alex DePhillipo filmje tökéletes betekintést nyújt a North Shore-i srácok paradicsomi életébe. A mindössze ötperces...
Air
![]() Ilyen, amikor Corliss formában van... Most a bázisugró profizmusát csodálhatjuk meg. Ezúttal legálisan zuhant.
Scenes
![]() Aaron Robinsonnak állít emléket a Manifest A videó nem csak egy többéves közös munka eredménye, a film emléket állít a legendás snowboardosnak.
Green
![]() Mezítlábas expedíció a Kilimandzsáróra Hamarosan egy különleges expedíció indul útnak, hogy meghódítsa a Kilimandzsárót. A Barefoot Impi nevű csapat tagjai...
Craze
![]() 159 nap alatt 2736 kilométert tett meg Kolby Kirk amerikai túrázó 2011 május elsején indult útnak, és október 9-én fejezte be a Pacific Crest Trail túrát. ![]() ![]()
SítúraA Börzsöny Tigrisei sítúra versenyt rendeznek a Börzsönyben. Hajrá!
Extrémsport blogVersus rovatunk: Muay Thai harcos és a banánfa...
Hütte blogCsúszkálás a Mátrában, bikinis csajok a jakuzziban...
Kalandtúra blogTavaly összebarátkoztunk Eddyvel egy madagaszkári túravezetővel. Az eredmény... |
||||









Wakeboard nem, kite és windsurf igen














































