TRANSLATE SITE!
2002. szeptember 19. (11:12)
Szerző: Kapornaki Anikó

Magyarok a Blue Hole-nál

A Dahab melletti korallpadban elhelyezkedő, Kék Lyukként emlegetett krátert a világ egyik legveszélyesebb merülési helyének tartják. A Dahabban dolgozó egyik magyart, Angelus Pált kérdeztük a veszélyekről, a megelőzésről és a hely hangulatáról.


Dahab 1981-ben
- Mi a különleges Dahabban?

- Gyere el, majd meglátod! A hangulata – legfőbbképpen. A 70-es években kezdtek el jönni amolyan hippifélék – világcsavargók. Ők voltak az első fizetővendégek, a helyiek nekik megfelelően alakították a körülményeket. A 80-as évek eleje óta turisták is jönnek, mára vannak szállodák is, de a hely stílusa, a hangulata a régi. Családias és emberközeli.

- Nem félsz attól, hogy pár év múlva már egy ultramodern turistaparadicsommá válik?

- A föld nagy része a beduinok kezében van, akik örülnek a turizmusból származó bevételnek, de nem hagyják, hogy a fejükre nőjenek. Például nem szabad két emeletesnél magasabb házat építeni.

- Te mióta dolgozol kint?


A bázis
- 2000 novembere óta van meg a bázisunk, a Sea Dancer. Azóta csak „nyaralni” járunk haza. A barátnőmmel, Juhász Borival és egy magyar merülésvezetővel képviseljük a magyarokat a bázisunkon. Dahabban - a szlovákiai magyarokat is beszámolva - rajtunk kívül úgy féltucat hazánkfia dolgozik. A hozzánk jövő magyarokon kívül főként skandinávok, németek, franciák, ausztrálok és új-zélandiak jönnek.

- Amerikaiak nem?

- Szeptember 11 óta nem nagyon jönnek arab területre és izraeliek sincsenek.

- Sok magyar megy Dahabba búvárkodni?

- Változó. A magyarok főként októbertől januárig járnak a Vörös-tengerre. Nyáron inkább az Adriára mennek. Az Adria közelebb van, és aki 2-3 napra ugrik le, annak az olcsóbb. A Vörös-tenger három hétre viszont már jobban megéri.

- És milyenek a magyar búvárok?

- Korábban a magyaroktól az kérdezték itthon, hogy milyen mélyen voltál, nem azt, hogy mit láttál. Hogy úgy mondjam, itthon az számított a legnagyobb focistának, aki a legnagyobbat rúgta a labdába. Mára szerencsére már nem csak erről szól a merülés. Sokan azért jönnek, hogy halakat és korallokat lássanak, vagyis max 20 méterig akarnak lemerülni. Ott van például a Islands merülési hely, ami egy korall-labirintus. Ide nyugodtan jöhetnek kezdők is, idősebbek is, akik sok halat, sok korallt akarnak látni.

- Milyen egy tipikus Dahabba látogató búvár?

- Tipikus nincs. Jönnek kis pénzűek is, de jönnek túlhajszolt bankigazgatók is. Akik egyénileg utaznak ki, óvatosan esznek-isznak, egész olcsón megúszhatják. Persze van mindenből extre minőségű is, de megfigyelhető, hogy milyen gyorsan elmúlik a luxus iránti igény. Egy zsúfolt turistaparadicsomban az elfoglalt üzletemberek nem kerülnek ki annyira az otthoni pörgésből. Dahabban azonnal elfelejtik az otthoni gondokat. A dahabi nyugis hangulatba két nap alatt bele lehet szokni, de visszarázódni a hajszába két-három hónapba is belekerülhet.

- Dahab leginkább a Blue Hole-ról híresült el. Tényleg ez a világ legveszélyesebb merülőhelye?


A Blue Hole a partról
- Nem. Bárhol lehet veszélyesen merülni. A búvárkodás szabályokhoz van kötve - megfelelő felkészültséggel, pontos tervekkel,1-2 vészhelyzeti tervvel lehet csak merülni. Bármilyen, kicsit is tapasztalt búvár 30 méterig teljesen biztonságosan merülhet a Blue Hole-ban.

A hobbi merülés alsó határa úgy 40 méteren van. A mai merülési szabályok szerint ennél mélyebbre csak ún. technikai búvárok mehetnek. (A technikai merülésnél a búvár több palackot visz magával, ezekben sürített levegő, illetve egyéb más gázkeverékek vannak, amelyek a biztonságos merülést lehetővé teszik. A balesetek abból származnak, hogy hobbibúvárok hobbifelszereléssel olyan helyre mentek, amit csak technikai vizsgával és felszereléssel lehet megmerülni.) A Blue Hole kapujának átúszásakor a búvárbalesetek legtöbbször abból adódnak, hogy a búvárok túlértékelik a tudásukat és-vagy nem megfelelő felszereléssel merülnek .

A Blue Hole különlegessége ugyanis legfőbbképpen a formájában rejlik. Meg a mélységében. A 120 méter mély, tölcsér alakú mélyedésben 54 méter körül van egy átjáró, amin átúszva ki lehet jutni a nyílt tengerre.(Ez az átjáró egy hatalmas kapu, 56m-től 120 m mélységig).

Ebben a mélységben azonban már bejátszik a nitrogén bódító hatása. Ráadásul a Vörös-tenger abban is különbözik az Adriától, hogy nálunk nincsenek hőhatárok. Az Adrián például mondjuk 5 méter mélyen 20C fok van, 30 méter mélyen pedig 15C, a hidegebb levegő pedig felrázhatja a búvárt a bódulatból. Dahabban az ember állandó hőmérsékletű "levesben" úszik végig. A Blue Hole-nál ráadásul a kráter belső falán fehér homoklerakódás van, ami különös fényjátékot (fénykardokat) vetít a vízbe, még jobban elbódítva a búvárt.

- A túlélési ösztön nem segít, ha baj van?

- A túlélési ösztön kevés búvárkodást tanult, így a legrosszabb tanácsadó. Az „azonnal fel a felszínre ötlet” a búvár életébe kerülhet. Nagyon észnél kell lenni – ez a legfontosabb.

Neked van valami Blue Hole-os sztorid?


Pali a Blue Hole-tól kifele jövet
- Ha történet van, akkor valami nagyon csúnyán el lett rontva. Az eseménytelen búvárközpont az ideális. Nálunk szerencsére még nem volt baleset, de oda is figyelünk erre. Többször előfordult már, hogy a parton akár másfél óráig győzködtünk valakit, hogy egy másik, kevésbé veszélyes merülési helyhez menjen, ami a tudásának jobban megfelel. Például hiába szeretne valaki eljönni egy búvárszafarira és megnézni a Thistlegorm roncsot, ha nem elég tapasztalt búvár. Ezen a helyen a gyakori, erős áramlat, és a roncs veszélyei magasabb jártasságot igényelnek. Ha a búvárnak nincs hozzá megfelelő kondíciója, akkor nem fogja élvezni a merülést, ráadásul túl gyorsan elhasználja a levegőjét. Inkább menjen egy kevésbé megerőltető merülési helyre – Dahabban több mint húsz parti merülőhely van.


- Hányan merültök egyszerre?

- Maximum hat ember merül egyszerre egy vezetővel. Dahab és környéke természetvédelmi terület, be kell tartanunk a helyi szabályokat. Csak helyi búvárvezetõvel lehet merülni. A merülés alatt semmihez nem érhetünk hozzá, nem gyűjtögethetünk sem a vízben, sem a parton. Legfeljebb az eldobált szemetet.

Csak azt mondhatom, a búvárkodás nagyszerű sport, mindenkinek ajánlom, csak komolyan kell venni.


(A cikkben található képek a Sea Dancer websitejáról és Angelus Pál képgyűjteményéből valók.)



Megosztom » Nyomtatom »
Rovatainkból ajánljuk
Street

Itt a világ első frontside triple rodeo 1440-e!
Egy fiatal norvég rider, Jorn Simen Aaboe a "tettes".
Down & Up

Magyar tragédia a Himaláján
A Magyar Annapurna Expedíció tagja, Horváth Tibor 6800 méteren szenvedett balaeset.
Water

Nathan Fletcher a Billabong XXL királya
Nyolcvanezer dollárral lett gazdagabb; hét díjból hármat bezsebelt.
Air

Műrepülés Kirby Chambliss-szel
Lélegzetelállító videóval jelentkezik a szünetelő Red Bull Air Race egyik legsikeresebb pilótája.
Scenes

Áll a bál... Elveszett Rakonczay hajója
A magyar rekorder kenus hajója jelenleg az óceánon hánykolódik. A tengeri jog szerint azé, aki megtalálja...
Green

Örömdeszkázás Hawaiiról
Elképesztően kreatív videóval örvendeztette meg a gördeszkás világot az amerikai Jason Park. A koreai származású,...
Craze

A legjobb papírrepülősök csatáztak egymással
Több mint nyolcvan ország papírrepülő-rajongói gyűltek össze Salzburgban.
Blogbox
Extrémsport blog Extrémsport blog
Óriáshullámok a vízben és a parton...
Magnézia Magnézia
Beszámoló: Boulder World Cup - Bécs
Hungasurf Hungasurf
Pár napja csak, hogy haza érkeztem Teneriféről, ahol az idei év szörfszezonját nyitottam...
Hajnal Ádám filmes webnaplója Hajnal Ádám filmes webnaplója
Ahogy nemrég meséltem, Turcsik Viktor pajtásommal jártuk az utcákat...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be