2006. október 02. (10:00) Nem csak álom, megvalósulhatSzerző: Kardos Genovéva Budapest-Dakar raliA fővárosból rajtolhat a Dakar-rali mezőnye 2009-ben. A jogdíj 2 millió euró lenne
A Budapest-Dakar rali megvalósulása azon múlik, hogy ha a világhírű nemzetközi autós viadal szervezői a magyar fővárosnak ítélik-e a rendezés jogát. Ezért a Szalay Dakar Team évek óta lobbizik.
Megosztom »
Nyomtatom »
A szándék megvan A 2009. évi Dakar-rali esetleges budapesti rajtjáról már szándéknyilatkozat is született
Hónapok óta folynak a tárgyalások arról, hogy 2009-ben Budapestről rajtolhasson a sivatagi show, amely az utóbbi több mint negyed században valósággal fogalommá vált a terepversenyzők körében. A hazai tereprali sportnak is sokat jelentene Ez egyrészt hatalmas népszerűséget jelentene Budapestnek és az országnak - magáról a hazai terepralisportról már nem is beszélve -, másrészt többszázezer turistát a verseny
Csak viszonyításképpen: Lisszabonban 250 ezren, Barcelonában 300 ezren voltak kíváncsiak a technikai gépátvételre és az ünnepélyes startra. Kormányzati garancia kell Ahhoz, hogy ez a terv valóra válhasson egyrészt kormányzati garancia vállalásra lenne szükség, másrészt területi felelősségvállalásra, amiről Szalayt biztosította a főpolgármestert. A gyakorlatban ez a gépátvételhez és a rajthoz szükséges helyszínt, a terület biztosítását jelenti, amelyben nagy gyakorlata van a fővárosnak, ez jóformán rutin. Jogdíj: 2 millió Euró A jogdíj 2 millió euró, amihez a kormány garanciája kell. Viszont ebben benne
Másrészt, egy főszponzor támogatását is lehetne kérni, amely támogató logója megjelenne a hivatalos logón, illetve a versenyben induló járműveken. A francia rendező, az ASO áprilisig aláírja a szerződést a 2009. évi rajt helyszínéről a rendező várossal. Rajtunk kívül Róma, Barcelona és Madrid is pályázik. Fotók, bővebb infó.: www.dakar.hu ![]() |
![]()
Street
![]() Lance Armstrong újra bizonyított A kerékpáros legenda parádés visszatéréssel nyitotta a triatlon versenyeinek sorozatát.
Down & Up
![]() Közös felvonulás és retro snowboardfutam Murauban Március közepén zárják a szezont a hazai snowboardosok és síelők: immár 20. alkalommal rendezik meg a stájer...
Water
![]() Negyedik alkalommal nyert Lauerus-díjat Kelly Slater Slater a díjak számát tekintve ezzel utolérte a svájci teniszcsillagot, Roger Federert.
Air
![]() Ilyen, amikor Corliss formában van... Most a bázisugró profizmusát csodálhatjuk meg. Ezúttal legálisan zuhant.
Scenes
![]() Ingyen nézhető a tavalyi év egyik legjobb deszkásfilmje Az egyszerűen csak "The Sk8mafia Video" névre keresztelt alkotás a legjobb film díjáért is versenyben volt...
Green
![]() Napelemes sífelvonóval védik a környezetet egy svájci faluban A világon egyedülálló technológiát építettek ki Tennában.
Craze
![]() Csak hatan értek célba a kaliforniai MX túlélőversenyen A futam forró és sivatagos terepet és egy 16 kilométeres sziklás szakaszt is tartogatott a versenyzőknek. ![]() ![]()
SítúraTúl vagyunk a Síalpin Rally első fordulóján. Hideg volt. Nagyon...
Extrémsport blogLes Orres-ban jártunk a Winterfesten, nagyon jó kis buli volt...
Hütte blogA síszemüveg-kamera hibridekről már volt szó, most pedig egy telefonálást megkönnyítő darabot találtam...
Kalandtúra blogDolgozz! Precíz, okos, de mégis jókedélyű szuperhőst keresünk irodánkba... |
||||























































