Audrey a felszínen

2002. október 12. - A dominikai partoknál világrekord kísérletre készült a szabadtüdős búvárok legveszélyesebb ágának, az úgynevezett no limits kategóriának egyik sztárja, Audrey Mestre. Soha, senki nem merült még 171 méter mélyre egy levegővétellel. Persze úgy, hogy fel is tudott jönni, úgy, hogy közben öntudatánál maradt. Audrey a rekordra készülvén egy gyakorlómerülésnél már lejutott 170 méterre, így a rekordkísérletet nagy médiafigyelem kísérte.

Mint ahogy erről októberben már beszámoltunk, az ünneplés elmaradt. Felfelé jövet valami történt, és a tervezett három és fél perc elteltével Audrey még nem volt a felszínen. Ehelyett 8 és fél perc múlva hozták fel az akkor már öntudatlan búvárnőt. Férje, a szintén búvár Pipin Ferreras vitte fel az utolsó métereken. Pipin az Audrey rekordkísérletét jegyző búvárszervezet, az IAFD alapítója is egyben. Audrey újraélesztése nem járt sikerrel.

2002. október 13-án két dominikai korboncnok elvégezte a boncolást. Vér- és vizeletmintát is vettek, de sem alkohol sem drog nyomát nem lelték Audrey szervezetében.

Feljegyezték, hogy a tüdei nagyobbak az átlagosnál, de a szabadtüdős merülés profijainál ez egyáltalán nem szokatlan. A boncolás eredménye az eredeti spanyol jelentésben: “El deceso de la national francesa Audrey Anne Marie Mestre Ferreras, de debio a asifixia por submersion. MUERTE ACCIDENTAL.” Vagyis a lényeg: Audrey megfulladt, a halála baleset volt.

Az Audrey-t szállító szánszerkezet Itt nagyobban is megnézheted

A boncolás természetesen a miértekre még nem adott választ. Megkezdődött a vizsgálat, és csak most, négy hónap múltán született meg az első jelentés, ami a halál okait is elemzi. Ezt Kim McCoy, az Ocean Sensors Inc. oceánográfusa végezte, aki már sok világrekord kísérletnél volt jelen, és szakértőnek számít a témában.

A jelentés szerint Audrey halálának több oka van. A no limits kategóriában a szabadtüdős búvárok már nem önerővel merülnek, hanem egy drótkötélpálya mentén ereszkednek le, majd egy ballon segítségével szállnak fe a kötélpályán. McCoy elemzése szerint a legtöbb probléma a kötélpályával és az Audreyt szállító szerkezettel volt. Egyrészt a megszokottnál vékonyabb drótkötelet használtak, így akarták csökkenteni a súrlódást. A drótkötél így azonban nem volt elég feszes, emiatt oldalirányban kilengett. Ezt még a felszínen tartózkodók is látták, a hullámzásból. Emellett a kötélpálya alján, a legmélyebb pontnál elhelyezett súlyoknál is a szokásostól eltérő súlyokat használtak. Bár az új “kellékeket” a gyakorlómerüléseknél már kipróbálták, akkor nem volt olyan erős hullámzás, mint október 12-én.

Az Ocean Sensors mélységmérő grafikonja

Problémát okozott az is, hogy a felszállást segítő ballon nem emelte fel Audreyt elég gyorsan. Az egyik segédbúvár megpróbálta felpumpálni a ballont, vagyis plusz gázt juttatni bele, de ez sem segített. Sőt, a merülést megörökítő kamera, amit szintén az Audreyt szállító szerkezetre szereltek, is nem várt erőt fejtett ki. A kamerára ugyanis “szárnyakat” szereltek, hogy merüléskor ne kezdjen el körbe-körbe forogni. Arra azonban nem gondoltak, hogy ezek a szárnyak oldalirányú erőt fognak kifejteni, amik lassítják majd. Ezek mind közrejátszottak abban, hogy az Audreyt szállító szerkezet többször is lelassult, meg-megállt. Ez a mélységmérő grafikonján is jól látszik. 120 méternél ráadásul nemhogy nem emelkedett elég gyorsan, de pár másodpercig elindult lefele.

A felsorolt műszaki gondok önmagukban nem vezettek volna tragédiához, de abban a sportágban, ahol a búvárok az emberi teljesítőképesség határait ostromolják, minden másodpercnyi késedelemnek óriási jelentősége van. Csak azok, akik jelenvoltak, tudnák pontosan megmondani, hogy miben különbözött Audrey 2002. október 9-ei merülése, amikor 170 méterre jutott a három nappal későbbi kísérlettől, amikor mindössze 1 méterrel merült lejjebb. Talán sohasem tudjuk meg, hogy mennyivel jobban hullámzott a tenger, és ez okozhatta-e a szerkezet ilyen mértékű kilengés-változását.

A merülésnél a felszínen és a mélyben is sokan segédkeznek

McCoy jelentése csak a műszaki problémákról beszél. Az óceánográfus a könnyebb utat választotta. Ugyanis egy szóval sem említi az a problémát, amit Audrey halála után a legtöbben felvetettek. Az ilyen rekordkísérleteknél ugyanis megfelelő számú segédbúvárnak kell “sorfalat állnia” a merülés útvonalán. Nekik az a feladatuk, hogy ha baj van, akkor segítsenek a búváron, szükség esetén időben felhozzák a helyszínre. Mivel az Audrey rekordkísérleténél készült videófelvételek nem nyilvánosak, így talán sohasem fog kiderülni, hogy 2002. október 12-én volt-e elég segédbúvár. A legfontosabb kérdés még mindig megválaszolatlan: ha volt elég segédbúvár, akkor miért tartott nyolc és fél percig, mire felszínre hozták az akkor már öntudatlanul “lebegő” Audreyt?

Az ügy körülményeiről sokat elmond, hogy az egyik legnevesebb szabadtüdős oldal, a deeperblue.net a jogászok tanácsára törölt minden, a Mestre-halállal kapcsolatos hozzászólást a fórumában.

Ahogy októberben is ígéretet tettünk arra, hogy ha új információk merülnek fel az üggyel kapcsolatban, arról beszámolunk, ezt most is megtesszük.

(A cikkben szereplő fotók az IAFD website-járól valók.)