TRANSLATE SITE!
2008. július 24. (18:25)
Szerző: Kollmann

Siklóernyőzés törött lábbal - Takáts Pali csavarokkal csavarja a csavart

Takáts Pál siklóernyős műrepülő pilótát három csavar köti a földhöz. A 2007-es Világkupa győztese ugyanis nyár elején súlyos bokatörést szenvedett, és tallus csontját fémdarabokkal kellett rögzíteni. Járni még csak mankóval tud, de ez nem zavarja abban, hogy légibemutatót tartson...


Pali nyilatkozik a bemutató után
- Kicsit para volt, hogy több mint két hónapja nem repültem. Azt mondták, hogy ennyi kihagyás után el fogok szédülni a manőverek közben, és fájni fog a bokám. Ebből semmit nem éreztem. Jó volt nagyon - mondta Takáts Pál az ausztriai Zell am See-ben tartott légibemutató után.

Az akrózás

A hagyományos siklóernyőzés a vitorlázórepüléssel rokon sport: a hegyoldalról vagy csőrlésből induló pilóta a

Infinity tumbling - teljes szinkronban
felszálló légáramlatok segítségével igyekszik minél hosszabb ideig a levegőben maradni, illetve magasra felemelkedni és messzire elsiklani.
Egy-egy repülés több óráig is eltarthat, a legügyesebb pilóták jó időben a starthelytől akár több száz kilométerre is eljuthatnak.

Az "akrózás" ezzel szemben speciális siklóernyőkkel bemutatott látványos forgások, spirálok és bukfencek összekötéséből áll, ami gyors magasságvesztéssel jár, és egy-két percig tart.

A manőverek során az ember a vadászgépek pilótáihoz hasonló, magas "g"-terhelésnek van kitéve. A versenyeket a biztonság érdekében mindig víz felett bonyolítják, és a gyakorlat végén a versenyzők felfújható tutajon landolnak.

Az egyes manővereket nemzetközi zsűri értékeli: pontozzák az ernyőkezelést, a gyakorlatok stabilitását valamint a koreográfiát.
Alapvető manőver az ernyő fölé lendülés (wing over), a helikopter (a pilóta vízszintes ernyővel pörög hátrafelé) és a tumbling (szaltó).
Minél nehezebb egy manőver, annál magasabb pontszámot ér.
Futamokat mind egyéniben, mind szinkronban rendeznek. A szóló versenyszámokban a pilóták egyedül repülnek, szinkron kategóriában két versenyző repül együtt, a manővereket kötelékben végzik.

Justacro Team - háttérsztori

Takáts és társa Kézi Gábor 2005 nyarán robbantak be az egyik leglátványosabb és legőrültebb extrém sport, az akrobatikus siklóernyőzés nemzetközi élvonalába.

Sikereikben az a leginkább megdöbbentő, hogy Magyarország nem

Takáts Pál (balra) és Kézi Gáébor
kimondottan siklóernyős nagyhatalom.
Pali és Gábor imádták és imádják, amit csinálnak, hajlandóak voltak nélkülözni annak érdekében, hogy hobijuknak élhessenek.

2005 nyarán napi egy euróból éltek Spanyolországban. A Pireneusokban található Organyán gyakoroltak, ez a világon a legjobb hely arra, ha valaki műrepülni akar.

A befektetés 2006-ban kezdte meghozni a gyümölcsét. A két srác - Justacro team - negyedik lett a világbajnokság szinkron versenyszámában, szólóban Takáts hatodik lett.
2007 nyarán a két fiatalember már komoly tényezőnek számított.
A Norvégiában rendezett elő-világbajnokságon szinkronban második helyen végeztek, szinkronban Takáts harmadik lett.
2007 nyarán a a legnagyobb sikert Takáts Pali éppen Zell am See-ben érte el.
Az osztrák fürdővárosban rendezett versenyen toronymagasan megverte a mezőnyt. Nyár végén egy korona is felkerült a fejére: megnyerte a Műrepülő Világkupát.


Balesetek



A siklóernyőzés - különösen az akró meglehetősen veszélyes üzem.

A pilóták mindig azzal mentegetik magukat, hogy ez a sport nem veszélyes, csak oda kell figyelni. Ezt a tételt cáfolja az a tény, hogy a versenyeken mindig van néhány pilóta, aki valamilyen sérülés miatt nem repülhet.

Tavaly nyáron Kézi Gábor hagyott ki néhány versenyt, mert gerinctörést szenvedett. A spanyolországi Organyán egy manőver során elszakadt ernyőjének egyik zsinórja.

Gábor megpróbált leszállni a tönkrement ernyővel, ám az utolsó méteren a kupola átesett és a pilóta a földhöz csapódott. Idén nyáron Takáts Pali sérült meg.
A svájci Interlakenben elszúrt egy leszállást.
Az akrópilóták kedvelt hóbortja egy merülőspirálnak nevezett manőver. A szárnyvég ilyenkor leér a földre, majd a pilóta egyenesbe hozza az ernyőt és leszáll.
Pali ernyője a hosszú fűben leakadt, ő pedig hatalmas sebességgel beleállt a földbe.
Az orvosok három titáncsavarral rögzítették a bokáját.


Bemutató


Takáts Pál
Takáts Pali most minden erejével a gyógyulásra koncentrál.
Hetente többször jár gyógytornára, rendszeresen úszik. A repülést egy időre el kellett felejtenie.
A felépülési folyamatban most érkezett el az ideje annak, hogy először hagyja el a földet.

Tavalyi sikereinek helyszínén, Zell am See-ben ugrott helikopterből.
A verseny utolsó napján - amikor a pilóták légiparádéval szórakoztatják a várost és magukat - Pali befészkelete magát a helikopterbe.
Persze ez nem kalózakció volt, a szervezők tudták arról, hogy mire készül.

Amikor a két magyar kiugrott a gépből, a közönség feszülten várta, mi lesz. Takáts és Kézi olyan szinkron bemutatót tartottak, mintha minden nap együtt tréningeznének.
Takáts a visszatérésre készül - hamarosan itthon tartanak bemutatót.
Megosztom » Nyomtatom »
Rovatainkból ajánljuk
Street

Lucas Puig lett a tavalyi év legjobb európai deszkása
Csak az újságírók szerint. Az olvasók ugyanis a finn Eniz Fazliovra voksoltak.
Down & Up

Európában a Real Snow
Az európai Winter X-Games keretei között mutatkozik be az ESPN nagysikerű videó-versenysorozata. Csak backcountry...
Water

Free Aloha!
Alex DePhillipo filmje tökéletes betekintést nyújt a North Shore-i srácok paradicsomi életébe. A mindössze ötperces...
Air

Ilyen, amikor Corliss formában van...
Most a bázisugró profizmusát csodálhatjuk meg. Ezúttal legálisan zuhant.
Scenes

Aaron Robinsonnak állít emléket a Manifest
A videó nem csak egy többéves közös munka eredménye, a film emléket állít a legendás snowboardosnak.
Green

Mezítlábas expedíció a Kilimandzsáróra
Hamarosan egy különleges expedíció indul útnak, hogy meghódítsa a Kilimandzsárót. A Barefoot Impi nevű csapat tagjai...
Craze

159 nap alatt 2736 kilométert tett meg
Kolby Kirk amerikai túrázó 2011 május elsején indult útnak, és október 9-én fejezte be a Pacific Crest Trail túrát.
Blogbox
Sítúra Sítúra
A Börzsöny Tigrisei sítúra versenyt rendeznek a Börzsönyben. Hajrá!
Extrémsport blog Extrémsport blog
Versus rovatunk: Muay Thai harcos és a banánfa...
Hütte blog Hütte blog
Csúszkálás a Mátrában, bikinis csajok a jakuzziban...
Kalandtúra blog Kalandtúra blog
Tavaly összebarátkoztunk Eddyvel egy madagaszkári túravezetővel. Az eredmény...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be