TRANSLATE SITE!
2009. november 18. (13:47)
"Reméljük, a most szerzett versenytapasztalatot kamatoztatni tudjuk majd a jövő év áprilisi, if
Szerző: Kardos Genovéva

Elképesztő leleményességgel taroltak a magyar gumiasztalosok

Két aranyat és egyéniben egy bronzérmet szereztek Svédországban a hazai gumiasztal versenyzők. Edzőjük, Ott Olivér módszerével szinkronban is aranyat szereztek.

Már a májusi, svédországi kupán is szépen szerepeltek a Pattanj Team versenyzői, most azonban még eredményesebbek voltak a LEVO Kupán.
A hétéves múltra visszatekintő verseny rangos megmérettetésnek számít. Az idei versenyen a brit és norvég válogatott nem tudott ott lenni, így valamivel szűkebb versenyzői keretben bizonyítottak. Százötven svéd, magyar és orosz sportoló mérte össze tudását.

A II. kerületi tornateremben egy percre sem áll meg az élet a gumiasztalosok edzésén.
Ott Olivér indítja az edzést, a kéttucatnyi fiatal sportoló kinyitja a verseny-gumiasztalt, bemelegít, majd ezután mehet a gumiasztalra. Közben Olivér elmondja: ez a terem sem a legideálisabb a versenyzőknek, hiszen az igazán magas ugrásokat nem tudják gyakorolni, mert bevernék a fejüket a plafonba. A gyerekek fegyelmezetten edzenek, felváltva mennek a gumiasztalokra. Olivér minden mozdulatukat figyeli.
A terem másik oldalán a haladók edzenek, az ő edzésük után pedig érkeznek majd a kezdők. Betáblázott tehát Olivér ideje az edzésnapokon, csak a két edzés közötti szünetben tudunk beszélgetni.
A  legutóbbi svéd verseny sikereiről, tapasztalatairól kérdezem.


Szinkronban a hazaiak

A döntőbe jutást célozták meg, többet értek el...

- Két arany- és egy bronzéremmel tértünk haza a LEVO Kupáról. Törő Máté bronzérmet szerzett, Istvánfi Bence pedig első, nemzetközi aranyérmét. Bencéről azt kell tudni, idén hat alkalommal versenyzett külföldön és mind a haton döntőbe jutott - mondta el az extrem.hu-nak Ott Olivér.

Hozzátéve, hogy Bence és Máté nemcsak egyéniben tündökölt, szinkronban is aranyérmesek lettek. Olivér a fiatalabb korosztály eredményeire is büszke: a 11 éves Rozsnyói Soma döntős, a 12 éves Nagy Richárd a 14. helyre tudta magát beugrani.

- Nagyon jól szervezett kupa volt, felkészült versenyzőkkel. Úgy utaztunk ki a magyar csapattal, hogy az már jó eredmény lesz, ha döntőbe jutunk, nem számítottam rá, hogy aranyérmekkel térhetünk haza - tette hozzá Olivér.

Sikeres szereplésük azt is jelenti, hogy jó a magyar felkészülés, edzésmód. 
- Reméljük, a most szerzett versenytapasztalatot kamatoztatni tudjuk majd a jövő év áprilisi, ifjúsági Európa-bajnokságon is - fűzi hozzá Olivér.

Aranyat hozott az egyedi módszer

Mint azt Olivér elmondta: Svédországban, a verseny után megnézhették a Göteborg

Balról-jobbra: Törő Máté, Ott Olivér, Istvánfi Bence. Elől: Rozsnyói Soma, Nagy Richárd
melletti gumiasztal tornaklubokat is.
Sőt három különböző edzőteremben lehetőségük volt edzeni.
- Láttuk, milyen nagy különbség van a hazai és a svéd edzőtermek felszereltsége között. Míg hazánkban összesen van hat verseny-gumiasztal, addig kint egy egyesületnek volt hét ilyen asztala. Ezen kívül, szivacsgödrök, dupla minitrampok sora a teremben - mesélte Olivér.

Külföldön a szinkron versenyágra úgy készülnek, hogy egymás mellé tesznek két asztalt, és szinkronban ugranak, hazánkban ez is problémát okoz, mivel a Pattanj Teamnek nincs két verseny-gumiasztala.
Ezért Olivér egyedi módszert talált ki.
- Úgy kellett megoldanunk a felkészülést, hogy én stopperrel mértem minden ugró mozgását, abból az időből, amit az ugró a levegőben eltölt a magasság is látszik, tehát meg lehetett mondani azt, hogy ha tíz elemet lemérek, akkor hányadik elemnél van eltérés, hiba, amit javítani kell. Erre táblázatokat szerkesztettem, és megmondtam az ugróknak, hányadik eleménél kell javítani, vagy magasabbra ugrani. Így készültünk fel a szinkron versenyágra. Nagyon meglepődtek kint és mi is, hogy ezzel a speciális felkészülési móddal aranyérmet szereztünk, pedig egyszer sem volt alkalmuk az ugróknak valóban szinkronban ugorva edzeni - emelte ki Olivér.

Megosztom » Nyomtatom »
Rovatainkból ajánljuk
Street

Lance Armstrong újra bizonyított
A kerékpáros legenda parádés visszatéréssel nyitotta a triatlon versenyeinek sorozatát.
Down & Up

Közös felvonulás és retro snowboardfutam Murauban
Március közepén zárják a szezont a hazai snowboardosok és síelők: immár 20. alkalommal rendezik meg a stájer...
Water

Negyedik alkalommal nyert Lauerus-díjat Kelly Slater
Slater a díjak számát tekintve ezzel utolérte a svájci teniszcsillagot, Roger Federert.
Air

Ilyen, amikor Corliss formában van...
Most a bázisugró profizmusát csodálhatjuk meg. Ezúttal legálisan zuhant.
Scenes

Ingyen nézhető a tavalyi év egyik legjobb deszkásfilmje
Az egyszerűen csak "The Sk8mafia Video" névre keresztelt alkotás a legjobb film díjáért is versenyben volt...
Green

Napelemes sífelvonóval védik a környezetet egy svájci faluban
A világon egyedülálló technológiát építettek ki Tennában.
Craze

Csak hatan értek célba a kaliforniai MX túlélőversenyen
A futam forró és sivatagos terepet és egy 16 kilométeres sziklás szakaszt is tartogatott a versenyzőknek.
Blogbox
Sítúra Sítúra
Túl vagyunk a Síalpin Rally első fordulóján. Hideg volt. Nagyon...
Extrémsport blog Extrémsport blog
Les Orres-ban jártunk a Winterfesten, nagyon jó kis buli volt...
Hütte blog Hütte blog
A síszemüveg-kamera hibridekről már volt szó, most pedig egy telefonálást megkönnyítő darabot találtam...
Kalandtúra blog Kalandtúra blog
Dolgozz! Precíz, okos, de mégis jókedélyű szuperhőst keresünk irodánkba...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be