2010. augusztus 19. (13:32) Több száz, színes hőlégballlon szállja meg Debrecen légterét.Szerző: Kardos Genovéva Elszáll egy ballon a szélbenHőlégballon világbajnoki futam lesz Debrencenben.Korábban már írtunk róla, hogy hazánknak esélye van megnyerni a hőlégballon világbajnokság rendezési jogát, amely sikerült is. Így, 2010. október 2-10 között Debrecenben tartják majd a 19. Hőlégballon
![]() Nehéz feladatok várnak a versenyzőkre Világbajnokságot.
Százon felüli versenyzői szám, nehéz feladatok
A versenyre 130 pilótát várnak, a világ minden tájáról, akik a Debrecen feletti légtérben mérkőznek meg. Jönnek többek között franciák, oroszok, osztrákok, belgák, brazilok, kanadaiak, hogy megmutassák ki repül jobban, gyorsabban, pontosabban.
A megmérettetésen több feladat vár a mezőnyre. Egy-egy repülés során 4-5 feladatot kell végrehajtaniuk. Lesznek távolsági repülési versenyszámok, szólórepülés, célra repülés, és a legpontosabb versenyzői cím is elnyerhető a légi viadalon.
A versenyrendszer hasonló már sportágakéhoz. Országokon belül tartanak minősítő futamokat, Nemzetközi Bajnokságokat, és a legjobbak jutnak ki a világbajnokságokra. ![]() |
![]()
Street
![]() Három magyar arany az egykerekűs Európa-bajnokságról Kölnben, 147 résztvevővel rendezték az egykerekűs Európa-bajnokságot január végén. A németországi kontinensviadalról...
Down & Up
![]() Hátraszaltót ugrott a deréktól lebénult síelő A deréktól lefelé lebénult Josh Dueck a világ első mozgássérült síelője, aki hátraszaltót ugrott.
Water
![]() Negyedik alkalommal nyert Lauerus-díjat Kelly Slater A tizenegyszeres szörfvilágbajnok Kelly Slater negyedik alkalommal nyerte el a Laureus Sportakadémia legjobb...
Air
![]() Ilyen, amikor Corliss formában van... Most a bázisugró profizmusát csodálhatjuk meg. Ezúttal legálisan zuhant.
Scenes
![]() Videón az őrült futam! Megérkezett a 2011-es KOTR! A King of the Road 2011-es kiadásában a Dekline-Lakai-NikeSB-Vans négyes versenyzett a pénzért, a címlapért és persze...
Green
![]() Free Aloha! Alex DePhillipo filmje tökéletes betekintést nyújt a North Shore-i srácok paradicsomi életébe. A mindössze ötperces...
Craze
![]() Több mint egy évig élt bicaján a bicós A montreali Guillaume Blanchet 382 napot töltött biciklijén – egyhuzamban. A kanadai férfi a kerékpárján... ![]() ![]()
SítúraTúl vagyunk az I. Börzsönyi Túrasí Versenyen...
Extrémsport blogVersus rovatunk: Muay Thai harcos és a banánfa...
Hütte blogElkészült egy videó a hazai hó ünnepéről, a mátraszentistváni Hófesztiválról...
Kalandtúra blogDolgozz! Precíz, okos, de mégis jókedélyű szuperhőst keresünk irodánkba... |
|





















































