TRANSLATE SITE!
2010. október 27. (14:10)
Szerző: P. A.

A tengeri kajakozás egyik legnagyobb feladványa

Egy maroknyi kajakos gondolt egyet, és nekiindult, hogy körbeevezze és újra felfedezze a nyolc tagból álló Channel-szigetvilágot. Nem egyszerű vállalkozás, és most is hiba csúszott a számításokba.



A Channel-szigetek Kalifornia déli partjaitól nem messze találhatóak a Csendes-óceánban.
Eddig úgy tudták, hogy "kézihajóval" egyedül, a San Diego-i tengeri kajakosnak, Ed Gilletnek sikerült a legközelebb jutnia hozzájuk 1980-ban, és a legenda szerint a nyolc szigetből hetet meg is hódított...

Szeptemberben
azonban egy különleges, háromfős expedíció indult útnak Kaliforniából a brit Sean Morley vezetésével. A tervük egyszerű volt: nyílt vízi evezéssel és éjszakai szárazföldi táborozással egybekötve megkerülni mind a nyolc Channel-szigetet.
A kis csapat szeptember 10-én evezett ki az észak-amerikai óceánpartról.
Az első célpontjuk a 41 km távolságra fekvő San Miguel szigete volt, ahonnan rögtön tovább is álltak Santa Rosába, majd pedig a szigetcsoportosulás legnagyobb tagját, a természetvédelmi hatóság felügyelete alatt álló Santa Cruzt látogatták meg.
A folytatásban Morleyt elhagyta két társa, Bryant Burkhardt és Pedro Frigola, így a brit evezős egyedül folytatta a túrát. Kitartóan dacolt az óriási széllel, és szinte hősként, egyedül evezett 48 km-t, hogy eljusson Santa Barbara vulkáni kőzetekből álló partjaihoz.

Morley elmondása szerint, az expedíció legnehezebb pontja ezután következett.
San Nicholas szigete bevehetetlennek bizonyult. Igaz, hogy Santa Barbarától "csupán" 35 km-re van, de ott tilos a partraszállás, ugyanis egy katonai bázis található rajta, így 70 km-t kellett volna, éjszaka, egyedül, megállás nélkül eveznie, hogy visszajusson Santa Barbarára, ami valljuk be, eléggé veszélyes vállalkozás. Morley mérlegelt, és utólag úgy gondolja, hogy helyesen döntött, amikor visszafordult.

„Biztos vagyok benne, hogy sikerült volna, egyszerűen csak éjjel-nappal eveznem kellett volna... Mindenképp a legemlékezetesebb pillanatok lettek volna a hosszútáv kajakozás karrieremben, de mégis, boldog vagyok, hogy így döntöttem“ – írja blogjában a brit.

Sean Morley
Kihagyva tehát a San Nicholas szigetet, 32 kilométert evezve a Catalina-sziget felé vette az irányt, ami szintén nem volt könnyű feladat.
Egy több mint három méter hosszú kék cápa csatlakozott féltávnál a kalandorhoz.
"Féltem, de a legijesztőbb mégis az volt, hogy mennyire kitartóan követett“ – írta Morley.
Catalina elérése után véget vetett a túrának, és visszaevezett Kalifornia partjaihoz.
"Egyszer valaki biztosan megcsinálja. Sajnálom, hogy így alakult. Talán engedélyt kellene szereznünk a hatóságoktól, hogy kiköthessünk San Nicholason, és akkor újra megpróbáljuk.“ – ezzel a gondolattal zárta kalandját a brit evezős.

Az expedícióról egy 10 perces film is készült, ami bemutatja az eszméletlen, körülbelül 150 km hosszú evezős túrát:




Megosztom » Nyomtatom »
Rovatainkból ajánljuk
Street

Itt a világ első frontside triple rodeo 1440-e!
Egy fiatal norvég rider, Jorn Simen Aaboe a "tettes".
Down & Up

Magyar tragédia a Himaláján
A Magyar Annapurna Expedíció tagja, Horváth Tibor 6800 méteren szenvedett balaeset.
Water

Nathan Fletcher a Billabong XXL királya
Nyolcvanezer dollárral lett gazdagabb; hét díjból hármat bezsebelt.
Air

Műrepülés Kirby Chambliss-szel
Lélegzetelállító videóval jelentkezik a szünetelő Red Bull Air Race egyik legsikeresebb pilótája.
Scenes

Áll a bál... Elveszett Rakonczay hajója
A magyar rekorder kenus hajója jelenleg az óceánon hánykolódik. A tengeri jog szerint azé, aki megtalálja...
Green

Örömdeszkázás Hawaiiról
Elképesztően kreatív videóval örvendeztette meg a gördeszkás világot az amerikai Jason Park. A koreai származású,...
Craze

A legjobb papírrepülősök csatáztak egymással
Több mint nyolcvan ország papírrepülő-rajongói gyűltek össze Salzburgban.
Blogbox
Extrémsport blog Extrémsport blog
Óriáshullámok a vízben és a parton...
Magnézia Magnézia
Beszámoló: Boulder World Cup - Bécs
Hungasurf Hungasurf
Pár napja csak, hogy haza érkeztem Teneriféről, ahol az idei év szörfszezonját nyitottam...
Hajnal Ádám filmes webnaplója Hajnal Ádám filmes webnaplója
Ahogy nemrég meséltem, Turcsik Viktor pajtásommal jártuk az utcákat...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be