2011. április 22. (11:28) VII. Nyitott Lovardák ProgramSzerző: Pál Attila Márk Lovaglás az egészségértA www.lovasok.hu szervezésében – 2011 április végétől június közepéig – a Nyitott Lovardák elnevezésű programsorozatban több mint 100 alkalommal kínálnak ingyenes lovaglási lehetőséget.A 2011-ben hetedik alkalommal megrendezett Nyitott Lovardák program lényege, hogy a résztvevő lovardák előre meghirdetett időpontokban, előzetes bejelentkezés után ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítanak, illetve adottságaiknak megfelelően egyéb lovas és szabadidős programokat szerveznek az odalátogatók számára.
![]() A létesítményekben nem csupán lóra, vagy fogatra ültetik a vendégeket, hanem bemutatják az istállókat, lovakat, ismertetik a biztonságos lovaglás szabályait is.
A program célja, hogy a lehető legtöbben megismerjék a lovakat és a lovaglás szépségeit. A részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, a nyílt napok helyszínei és időpontjai április közepétől megtalálhatóak a www.lovasok.hu oldalon. A nyílt napokon való részvétel, a lovaglás és az egyéb lovasszolgáltatások ingyenesek, de az egymásért és az állatokért való felelősségvállalás jegyében a szervezők arra bíztatják a programsorozatra látogatókat, hogy fejenként 100 forintos jelképes adománnyal járuljanak hozzá a rászoruló gyermekek terápiás lovagoltatásához. A lovaknak pedig - ha tehetik - vigyenek köszönetképpen egy-egy répát vagy almát. Aki lóra ül, saját egészségéért teszi a legtöbbet, mert a lovaglás bizonyítottan javítja a tartást, kondíciót, erőnlétet, egyensúlyérzéket. A lóval való munka önbizalmat ad, oldja a stresszt, fejleszti az empatikus képességeket és a felelősségérzetet. ![]() |
![]()
Street
![]() Itt a világ első frontside triple rodeo 1440-e! Egy fiatal norvég rider, Jorn Simen Aaboe a "tettes".
Down & Up
![]() Magyar tragédia a Himaláján A Magyar Annapurna Expedíció tagja, Horváth Tibor 6800 méteren szenvedett balaeset.
Water
![]() Nathan Fletcher a Billabong XXL királya Nyolcvanezer dollárral lett gazdagabb; hét díjból hármat bezsebelt.
Air
![]() Műrepülés Kirby Chambliss-szel Lélegzetelállító videóval jelentkezik a szünetelő Red Bull Air Race egyik legsikeresebb pilótája.
Scenes
![]() Áll a bál... Elveszett Rakonczay hajója A magyar rekorder kenus hajója jelenleg az óceánon hánykolódik. A tengeri jog szerint azé, aki megtalálja...
Green
![]() Örömdeszkázás Hawaiiról Elképesztően kreatív videóval örvendeztette meg a gördeszkás világot az amerikai Jason Park. A koreai származású,...
Craze
![]() A legjobb papírrepülősök csatáztak egymással Több mint nyolcvan ország papírrepülő-rajongói gyűltek össze Salzburgban. ![]() ![]()
Extrémsport blogÓriáshullámok a vízben és a parton...
MagnéziaBeszámoló: Boulder World Cup - Bécs
HungasurfPár napja csak, hogy haza érkeztem Teneriféről, ahol az idei év szörfszezonját nyitottam...
Hajnal Ádám filmes webnaplójaAhogy nemrég meséltem, Turcsik Viktor pajtásommal jártuk az utcákat... |
|





















































