2003. április 23. (22:00) TandemugrásSzerző: Hegyi Áron Kivel, hol, mennyiért III. - EjtőernyőA nagysikerű sorozat folytatódik! Hosszú, fárasztó és buktatókkal teli kutatómunka végeredményeként, eláruljuk nektek, hogy hazánkban hol lehet ejtőernyős tandemugrást végrehajtani. Túlzás lenne azt állítani, hogy minden sarkon tandemugrókba botlottunk, de azért megtettük, ami tőlünk tellett!
Párduc az égen
A Párduccal Budapesten és Székesfehérváron lehet ugrani. Tériszony
A Hivatalos Magyar Ejtőernyős Oldalon lehet megtalálni az Extrém Jófejek Egyletét. Ők már átlépik, méghozzá lefelé, a bűvös 30 ezer forintos határt, egy ugrás ára 28000 forint. Operatőrt lehet vinni, ebben az évben már csak 8000 forintot kell érte leperkálni, és annyiszor nézheted meg otthon az ugrásodat, ahányszor nem szégyelled! És ez még nem minden, akik próbára teszik bátorságukat, azok ajándékba kapnak egy 5000 forint értékű ejtőernyős DVD-t, ami aztán már tényleg a kéjelgés Csimborasszója. A honi ejtőernyőzés legvidámabb barakja mindenhol felbukkan, ahol ugrani lehet, sőt még a szomszédos Szlovákiába is átugranak időként. Millenium
A IX. kerületben nem csak a Fradi futballcsapatát találhatjátok meg, hanem a kerület ejtőernyős klubját is. Az egyesület nagyszerű szolgáltatása, hogy kérésre szinte házhoz mennek, az ország bármelyik pontján lehet velük ugrani, ahol van a gépek számára megfelelő repülőtér. Az ugrás ára 40 ezer forint, ami magában foglalja az operatőr tevékenységét is. Kiugrunk vidékre-kelet
Debrecenben a Légisport Egyesület segítségével lehet tandemezni. A jelentkezőket Boros Attila (30/349-7805) várja a debreceni reptéren, de az ugrani vágyók is várhatják a mestert, hiszen szívesen kimennek más helyszínekre is. Az operatőr által rögzített ugrás 45 ezer forintba kerül. Dél-kelet
Szegeden is van Repülő Egyesület, így ott is ki lehet próbálni a tandemezést, de csak hétvégén. Előzetesen időpontot kell egyeztetni Varga Jánossal (30/9404-639), aztán már csak ki kell fáradni a reptérre, és lehet ugrani, mindössze 28 ezer forintért. Az operatőr aféle csoportkedvezmény, csak több ugró esetén áll rendelkezésre, és tízezer forintba kerül. Dunántúli ugratás
A győrieknek sem kell a szomszédba menniük egy kiadós tandemezésért, elég ha bejelentkeznek Csala Zoltán (20/9620-348) tandempilótánál, és megbeszélnek vele egy időpontot. Ha vendég úgy kívánja, szívesen elmennek az ország más részeire, elsősorban persze a Dunántúlon. Operatőr kíséretében 39 ezer forint, míg nélküle egy tízessel olcsóbb az ugrás, de ha többen mentek, kevesebbet fizettek. Kis körutunknak ezennel a végére értünk. Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, és némi segítséget nyújtani az első lépés megtételéhez. A többi már csak rajtatok múlik: nagy levegő és ugrás! ![]() |
![]()
Street
![]() Itt a világ első frontside triple rodeo 1440-e! Egy fiatal norvég rider, Jorn Simen Aaboe a "tettes".
Down & Up
![]() Magyar tragédia a Himaláján A Magyar Annapurna Expedíció tagja, Horváth Tibor 6800 méteren szenvedett balaeset.
Water
![]() Nathan Fletcher a Billabong XXL királya Nyolcvanezer dollárral lett gazdagabb; hét díjból hármat bezsebelt.
Air
![]() Műrepülés Kirby Chambliss-szel Lélegzetelállító videóval jelentkezik a szünetelő Red Bull Air Race egyik legsikeresebb pilótája.
Scenes
![]() Áll a bál... Elveszett Rakonczay hajója A magyar rekorder kenus hajója jelenleg az óceánon hánykolódik. A tengeri jog szerint azé, aki megtalálja...
Green
![]() Örömdeszkázás Hawaiiról Elképesztően kreatív videóval örvendeztette meg a gördeszkás világot az amerikai Jason Park. A koreai származású,...
Craze
![]() A legjobb papírrepülősök csatáztak egymással Több mint nyolcvan ország papírrepülő-rajongói gyűltek össze Salzburgban. ![]() ![]()
Extrémsport blogÓriáshullámok a vízben és a parton...
MagnéziaBeszámoló: Boulder World Cup - Bécs
HungasurfPár napja csak, hogy haza érkeztem Teneriféről, ahol az idei év szörfszezonját nyitottam...
Hajnal Ádám filmes webnaplójaAhogy nemrég meséltem, Turcsik Viktor pajtásommal jártuk az utcákat... |
||||||||



























































