TRANSLATE SITE!
2011. november 25. (08:35)
20th World Precision Flying Championship
Szerző: Pál Attila Márk

A lengyelek a precíziós repülés urai

A dél-afrikai Brits adott otthont a huszadik precíziós repülés világbajnokságnak. Tizenöt nemzet pilótái versenyeztek egymással: a lengyelek az egyéni és a csapatversenyt is megnyerték.

 

A lengyel Michal Wieczorek nyerte az egyéni versenyt a szintén lengyel Boleslaw Radmoski és a cseh Michal Filip előtt. A csapatversenyek is hasonló módon alakultak, a két szomszédos ország pilótái rendesen odatették magukat, az első helyen a lengyelek végeztek, az ezüstöt a csehek érdemelték ki, míg a harmadik helyre a franciák repültek be.
Landolásban is lengyel siker született, de itt a második helyre már befértek a dél-afrikaiak, míg a harmadik helyen ismét csak a franciák végeztek.
Navigálásban a csehek voltak a királyok az első öt helyezésből hármat is behúztak, igaz a dobogóra csak Jiri Fillip  állhatott fel, viszont ő az első helynek örülhetett. Mögötte ismét francia és lengyel navigátorok végeztek Eric Daspet és Boleslaw Radomski személyében.

A precíziós repülésről

"A Precíziós- és a Rally repülés jellemzője, hogy általános rendeltetésű motoros repülőgépekkel versenyezhetnek a pilóták, azaz szemben a műrepüléssel például, itt nem speciális építésű hanem a legelterjedtebb két- és négyüléses úgynevezett kisgépek állhatnak rajthoz. A versenyfeladat is leginkább egy hétköznapi útvonalrepülés vagy ha úgy tetszik sétarepülés végrehajtásához mérhető – persze a verseny itt már megköveteli, hogy a versenyző átfűzze repülése nyomvonalát a tű fokán. A győztes ugyanis az, aki a legpontosabban követi az előírt útvonalat és a repülés előtt, közben és végén kitűzött további feladatokat is a legkevesebb hibával oldja meg. A repülés előtti feladat a követendő útvonal térképre szerkesztése. Az útvonalat egy erre a feladatra kijelölt sportbíró eszeli ki és összeállítja a versenyzők számára utasításait, ami alapján ők elkészítik saját repülési tervüket. A felszállás előtti húsz perc áll a rajthoz állók rendelkezésére, hogy megfejtsék a sportbíró szándékát
feltehetően hibátlan repülési terv birtokában a repülőgépnek az előírt időpontban kell felszállnia és az útvonalrepülés során lehetőleg minden pillanatban, de az ellenőrző pontok fölött mindenképpen másodpercre pontosan kell átrepülnie – ha siet vagy ha késik, egy-egy másodperc eltérés két hibapontot ér. Hogy nagyobb legyen a kihívás, húsz vagy akár harminc légifotót is adnak az útvonal mellé – ezeket kell azonosítania és a térképen a helyét bejelölnie minden indulónak. Kétféle fotó létezik: az egyiknek a helyét kell megtalálni és ezt rögzíteni, a másik pedig egy ismert hely fényképe ami viszont lehet hamis kép is, tehát itt az útvonal ismert pontja felett átrepülve azt kell megállapítania a versenyzőknek, hogy az adott kép igaz-e vagy hamis. Olyan ez mint egy memóriajáték, hiszen a műszerfalra aggatott tucatnyi fényképet szüntelenül össze kell vetni a háromszáz méter magasságból  kitáruló tájkép darabkáival keresve az egyezés jeleit. És közben pontosan navigálni, pontosan repülni, térben és időben a lehető legszorosabban kell követni az útvonalat." - foglalta össze a verseny lényegét Győrfi Áron a rallyrepules.hu oldalon.

Összefoglaló a versenyről:


Megosztom » Nyomtatom »
Rovatainkból ajánljuk
Street

Itt a világ első frontside triple rodeo 1440-e!
Egy fiatal norvég rider, Jorn Simen Aaboe a "tettes".
Down & Up

Magyar tragédia a Himaláján
A Magyar Annapurna Expedíció tagja, Horváth Tibor 6800 méteren szenvedett balaeset.
Water

Nathan Fletcher a Billabong XXL királya
Nyolcvanezer dollárral lett gazdagabb; hét díjból hármat bezsebelt.
Air

Műrepülés Kirby Chambliss-szel
Lélegzetelállító videóval jelentkezik a szünetelő Red Bull Air Race egyik legsikeresebb pilótája.
Scenes

Áll a bál... Elveszett Rakonczay hajója
A magyar rekorder kenus hajója jelenleg az óceánon hánykolódik. A tengeri jog szerint azé, aki megtalálja...
Green

Örömdeszkázás Hawaiiról
Elképesztően kreatív videóval örvendeztette meg a gördeszkás világot az amerikai Jason Park. A koreai származású,...
Craze

A legjobb papírrepülősök csatáztak egymással
Több mint nyolcvan ország papírrepülő-rajongói gyűltek össze Salzburgban.
Blogbox
Extrémsport blog Extrémsport blog
Óriáshullámok a vízben és a parton...
Magnézia Magnézia
Beszámoló: Boulder World Cup - Bécs
Hungasurf Hungasurf
Pár napja csak, hogy haza érkeztem Teneriféről, ahol az idei év szörfszezonját nyitottam...
Hajnal Ádám filmes webnaplója Hajnal Ádám filmes webnaplója
Ahogy nemrég meséltem, Turcsik Viktor pajtásommal jártuk az utcákat...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be