2012. április 18. (09:07) Red Bull Ragnarok 2012Szerző: Pál Attila Márk Előkelő helyeken zártak a magyar versenyzők NorvégiábanA Red Bull Ragnarok magasan jegyzett, nemzetközi snowkite versenyen első alkalommal magyar riderek is képviseltették magukat. A mezőny első felében zártak.A Red Bull Ragnarok nemzetközi snowkite verseny immáron harmadik alkalommal rendezték meg a norvég Haugastol városának közelében lévő Hardangervidda fennsíkon, ahol szélviszonyoknak megfelelően egy 5 bójából álló, 10 km-es pályát tűztek ki.
A versenyzőknek 5 kört kellett megtenniük. A hét eleji gyenge szeles előrejelzés ellenére a időjárás kegyes volt, és végig kitűnő körülményeket biztosított. Így a viszonylag rövid, 5 körös pályát a leggyorsabbak kicsit több mint egy óra alatt teljesítették a tavalyi 6 órával szemben. A Kiteline Se. csapata, ami a Red Bull és a Scott támogatásával érkezett a versenyre, a nagy havas nemzetek között is megállta a helyét, hiszen tagjaik a mezőny első felében végeztek. A versenyzők a norvég időjárással és szervezéssel maximálisan meg voltak elégedve, így nagyszerű hangulatban és kellemes emlékekkel érkeztek vissza Magyarországra.
Eredmények:
Red Bull Ragnarok Férfi Sí
1. Bjorn Kaupang (Norvégia)
2. Palekin Alexandr (Oroszország)
3. Ro Nils Arne (Norvégia)
23. Duska Zaránd (Magyarország)
Red Bull Ragnarok Férfi Snowboard 1. Remi Meum (Norvégia)
2. Juell Christian (Norvégia)
3. Marius Coucheron (Norvégia)
29. Duska Várkony (Magyarország)
45. Szabó Gergely (Magyarország)
46. Becht László (Magyarország)
Red Bull Ragnarok Női Sí/Snowboard 1. Malin Rapp (Svédország)
2. Polyakova Mila (Oroszország)
3. Winther Ingeborg Ims (Norvégia)
Megosztás:
![]() |
![]()
Street
![]() A parkourkirály az Ellentétek Városában kalandozott Ryan Doyle britföld meghódítása utána talpa alá kapta a világot, és nekivágott Azerbajdzsánnak. Felfedezte az...
Down & Up
![]() Egy hét alatt két snowboardrekord is megdőlt Két norvég srác is brillírozott az elmúlt napokban: a két sosem látott trükk egy tripla cork 1620 és egy duble...
Water
![]() Kiteszörf, napfény, pro rider, új csapat, új kamera..., perfect! James Building váltott, a Cabrinha ölelte keblére, amit ő egy látványos, hangulatos videóval ünnepelt meg.
Air
![]() Shapiro és Marshall Svájc felett manőverezett Szelek szárnyán szállt a köszöntés... Egy izgalmas születésnapi meglepetést adott át a Kavu Marshall Millernek.
Scenes
![]() Eemov Navo vs GoPro 3 – Az első magyarországi teszt Itt az első teszt-video, következnek az Eemov stabilizátoros GoPro felvételek.
Green
![]() Csacsigalopp Rádpusztán Sok külföldi turistát is vonzó látványossággá nőtte ki magát a csacsik versenye, amelyet az idén negyedik alkalommal...
Craze
![]() Préda és predator – Scott Stephens és a fehér cápa igaz története Scott Stephens az egyik reggel – mint egyébként mindig – szörfözéssel kezdte a napot. Hosszabb időre... ![]() ![]()
Világutazó élménybeszámolókÓriások Földjén - Giant Sequoia National Park...
FutóblogA három napos ünnep és a jó idő engem is csábított egy kis mocorgásra...
Balaton BlogA Balaton már a két világháború között is emblematikus helye volt az idegenforgalomnak...
Nők a repülésbenAki egymotoros repülőgépével kétszer is körberepülte a Földet... |
|





















































