TRANSLATE SITE!
2012. május 02. (04:03)
Szerző: Pál Attila Márk

Óriási sikerrel zárult az első Royal Vodka Fighters Run

Az ország különböző pontjairól indultak el a kalandvágyók Póstelekre a nagy harcos találkozóra, a Közép-Európában első ízben megrendezett Fighters Run-ra. Sokuknak már hajnali háromkor, négykor kocsiba kellett ülniük, hogy időben odaérjenek. Főleg, ha nem az előzetes, hanem a helyszíni nevezést részesítették előnyben.

 

Mintha mindenki Varga Normann jelmondatának szellemétől áthatva várta volna a rajtot.
A mozgáskorlátozott futó Londonba készül, ötven napon át napi egy maratont teljesítve akarja elérni a nyári olimpiai játékokat.
Az ő jelmondata: "Mutasd meg te is, hogy mire vagy képes!"

Az biztos, hogy a versenyzőknek apait-anyait bele kellett adniuk, hogy teljesítsék a 14 akadállyal megfűszerezett akadálypályát, már pedig errefelé igazán ismerik a fűszerezés titkait. 

Vozár Attila főszervező, a Bécs-Budapest szupermaraton korábbi háromszoros győztese gyilkos pályát építtetett. Olyat, ami az utolsó csepp energiatartalékot is kiszívta a versenyzőkből. Ennek ellenére mind célba értek. A IronMant már 51 alkalommal teljesített triatlonos Kropkó Péter a 7 km végén ugyan percekig kapkodta a levegőt, de ahogy elmúlt a légszomj, azonnal örömódákat zengett:

"Nem is tudom, kit illet az első gratuláció. A szervezőket vagy a versenyzőket. Egyformán mindenkit. Ötletdús volt a pálya, melyen még élő akadályokat is le kellett győzni, hisz egy szakaszon amerikai focisták állták a futó útját, csak hogy hadd élvezzük még jobban a kiképzést!"

A 7 km-es távon a leggyorsabb időt a 18 éves Dobra Viktor futotta. A békéscsabai atléta 4 perc 26 másodperces kilométereket repesztett, s végül 30 perc 56 másodperc alatt verekedte át magát a 14 akadályon. Tóth Sándor (Vozár egykori mestere) tanítványa három és fél percet vert a második Görbe Dánielre (34perc 12 másodperc). Óriási különbség! 

A versenyzők között fel-felbukkant egy két egyedi arc is, olyanok, akiket a ruházatuk még akkor is megkülönböztetett a többiektől, amikor már kilónyi sár és iszap rakódott mindenkire és a pocsolyaszín vált az uralkodóvá. Egyikőjük - a testnevelő tanár édesapjával együtt rajtolt -  Varga Viktor énekes volt, aki nyakkendőben, lakkcipőben, az egyik fellépő ruhájában futotta le a 7 km-t.
"Nem volt nagy gond, csak akkor amikor a tüzes területen kellett átfutnunk és a füstszag irritált, sőt  sajnos megrókáztatott" – mondta.
Viktoron kívül a sportos öltözéknek fittyet hányva még két Pocahontasnak öltözött lány szelte az erdőt és nyelte az út porát.  

7 km-en a legjobb női futó a 35 éves Frankó Csilla volt, aki 37 perc 59 másodperc alatt teljesítette a távot. Ez a 14.  idő volt a teljes mezőnyt (185 fő) figyelembe véve. A versenyben elindult a kétszeres olimpiai bronzérmes kenus Zala György és a cselgáncs olimpiai bajnok Kovács Antal is. Mindketten nagy örömmel élték át a verseny izgalmait. 
"Jövőre lehet, hogy a 14-km-re is felkészülök. Az viszont már most egészen biztos, hogy akkor már nem egyedül jövök, több társamat is magammal hozom. Ezt nem szabad kihagyni. Az emberi szabadságnak, az emberi együvé tartozásnak egy olyan szelleme ves körül minket, amitől csak többek lehetünk" - nyilatkozta Zala.

"Mi, a paksiak csapatban indultunk és mondhatom remekül éreztük magunkat. Nem is tudom, melyik lehet a nagyobb élmény, az egyéni vagy a csapat. Akárhogy is, remek ötlet, remek megvalósítás. Ez a sport ereje, látva a több száz elszánt, valóban tűzön-vízen keresztül a célba tartó sporttársam feltétlen győzni akarását, megemelem a kalapom mindnyájuk nagysága előtt" - tette hozzá Kovács Antal

A király kategóriában 14 km-es távon Pusztai Árpád diadalmaskodott 1.11.08 másodperces idővel, a nőknél Gyebnár Éva a Békési DAC versenyzője volt a leggyorsabb. "Jól éreztem magam, az az igazság, hogy még mentem is volna pár további kilométert" – nyilatkozta. 

"Köszönetemet fejezem ki a versenyzőknek, a szponzoroknak, a médiának, a teljes rendezői gárdának, hogy segítettek egyik nagy álmom megvalósításában. Közép-Európában még soha nem hoztak tető alá hasonlót" — mondta boldogan Vozár Attila, aki annak ellenére, hogy ő kerékpáron közlekedve járta végig a helyszíneket, legalább annyira fáradtnak tűnt, mintha egymás után többször is teljesítette volna a pályát.

Fotók: Nagy-Mary-Ann, Koloh Judit, Kovács Norbi, Tóth Tamás, Rajz Tamás, Szilágyi Csaba
Nyomtatóbarát verzió:  Nyomtatóbarát verzió

Megosztás:  


Rovatainkból ajánljuk
Street

Szafari P Rod-dal
Üdvözlünk a világ legjobb túratársaságánál, amely bevezet TÉGED az utcai deszkázás csodálatos művészetébe...
Down & Up

Már megvan a női boulder világbajnok
Osztrák győzelmeket, sőt szezonvég előtti világbajnoki címet hozott a boulder világbajnokság kanadai fordulója.
Water

Arattak az ausztrál szörfösök Japánban
Az ASP japán fordulója izgalmas versenyt és érdekes eredményeket hozott. Crews hazai győzelme után, itt is learatta a...
Air

Bázisugrással ünnepelte meg 102. születésnapját
Dorothy Custer a Snake folyó felett szállva ünnepelte 102. születésnapját. Videónk is van a nem mindennapi...
Scenes

Nike SB app, hogy tanulj és fejlődj
A beharangozó video már megérkezett a Youtube-ra, külön FB és egyéb oldalak is elkészültek, de hogy mikor és pontosan...
Green

Bringa-trükkök a víz alatt
Vízalatti bringázás? Nem lehetetlen, sőt itt is ülnek a trükkök, csak oda kell figyelni a felhajtóerőre...
Craze

Megállíthatatlan a magyar ultrafutó
Megérkezett Budapestre Molnár Péter parasportoló, aki – a tervek szerint – alig másfél hónap alatt...
Blogbox
Világutazó élménybeszámolók Világutazó élménybeszámolók
A megvalósult Karibi álom – hajókázás a paradicsomi San Blas-szigetvilágában...
Futóblog Futóblog
Évek óta nyúznak otthoni barátaim, hogy buta vagyok, amiért nem jövök el az Ultrabalaton nevű futóversenyre...
Balaton Blog Balaton Blog
Balatoni vitorlások a Dunán: szabad ilyet?!
Nők a repülésben Nők a repülésben
A 16 éves fogszabályzós tini, ha így folytatja, 2030-ban az első űrhajósnő lehet a Marson...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be