TRANSLATE SITE!
2012. május 29. (03:32)
Szerző: Pál Attila Márk

Vitorlát bontott az Africa-Europe Challenge!

Május 25-én, amikor a világ Afrika Napját ünnepelte, kezdetét vette a két kontinens várhatóan egyik legnagyobb vitorlás-eseménysorozatává növekvő Africa-Europe Challenge (AEC). A program alapját az Afrikát körülhajózó nemzetközi vitorlás flotta és versenysorozat teremti meg, amely 13 afrikai és két európai országban "áll meg", ahol a fogadó országokban kulturális, gazdasági, tudományos és oktatási missziót vált valóra.

 


A projekt két alapítója Gál József kétszeres Földkerülő vitorlázó és Dr. Kondricz Péter nemzetközi informatikai jogász közel három év előkészítő munka után, a történelmi hangulatú Máltán, a Tengerészeti Múzeumban nyújtotta át az ifjúságért és sportért felelős Angelito Sciberrasnak a máltai kormánynak címzett, az AEC-ben való részvételről szóló hivatalos meghívót.

A magyar szervezésű projekt diplomáciai jelentőségét jelzi, hogy az eseményen jelen volt Magyarország római nagykövete, Balla János is.

A sport kulturális és gazdasági szerepét és az AEC-nemzetek közötti kapcsolatteremtő erejét emelte ki beszédében Molnár László, az Emberi Erőforrások Minisztérium Czene Attila vezette sport államtitkárságának kabinetfőnöke, aki ugyancsak rész vett a megnyitó ünnepségen.

Az Africa-Europe Challenge úgynevezett "promóciós évvel" kezdődik, amelynek során a történelmi jellegű klasszikus iskolahajó, a holland ASTRID, mint a projekt zászlóshajója, körbevitorlázza Afrikát, és ünnepélyes keretek között meghívja a fogadó országokat a projektben való részvételre.

Az AEC máltai fogadtatása is jelzi, hogy a szervezők kiválóan építették ki a projektben rejlő lehetőségeket, hiszen a Máltai Turisztikai Hivatal, a máltai örökséget kezelő intézet, a sportért, ifjúságért felelős állami vezetés egyaránt örömmel kezdte meg az együttműködést a hosszú távon lehetőségeket kínáló Africa-Europe Challenge-dzsel.

Az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) nevében Somogyi Zoltán főtitkárnak a megnyitón felolvasott üzenete jelzi, hogy a résztvevő országok számára az AEC a turizmus fejlesztés egyik kiváló eszköze lehet. Ugyancsak üzenetet küldött az eseményre Tőkés László EP-képviselő, a szervezet volt alelnöke.

A "promóciós év" nemcsak a zászlóshajó Afrika körüli útját jelenti, hiszen a szervezők 10-12 európai országba is ellátogatnak, ahol a magyar nagykövetségek segítségével rendezett eseményeken vonják be a programba az európai országokból az AEC-hez kapcsolható, Afrika felé gazdasági kapcsolatokat indítani vagy erősíteni szándékozó szereplőket és a médiát is. Máltai oldalról is megjelent az igény az AEC jövő évi indulására időzített üzleti találkozó megrendezésére. Az Africa-Europe Challenge az új piacok felé nyitni szándékozó magyar cégeknek is kiváló lehetőségeket kínál.
A fogadó afrikai országok számára az AEC Business Forum sorozata is vonzó lehetőség a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére.

A zászlóshajó tehát megkezdte Afrika felé vezető útját, ahol az első állomáson, az egyiptomi Alexandriában, már folynak az előkészületek az ünnepélyes fogadtatásra.
 
Nyomtatóbarát verzió:  Nyomtatóbarát verzió

Megosztás:  


Rovatainkból ajánljuk
Street

A parkourkirály az Ellentétek Városában kalandozott
Ryan Doyle britföld meghódítása utána talpa alá kapta a világot, és nekivágott Azerbajdzsánnak. Felfedezte az...
Down & Up

Egy hét alatt két snowboardrekord is megdőlt
Két norvég srác is brillírozott az elmúlt napokban: a két sosem látott trükk egy tripla cork 1620 és egy duble...
Water

Kiteszörf, napfény, pro rider, új csapat, új kamera..., perfect!
James Building váltott, a Cabrinha ölelte keblére, amit ő egy látványos, hangulatos videóval ünnepelt meg.
Air

Shapiro és Marshall Svájc felett manőverezett
Szelek szárnyán szállt a köszöntés... Egy izgalmas születésnapi meglepetést adott át a Kavu Marshall Millernek.
Scenes

Eemov Navo vs GoPro 3 – Az első magyarországi teszt
Itt az első teszt-video, következnek az Eemov stabilizátoros GoPro felvételek.
Green

Csacsigalopp Rádpusztán
Sok külföldi turistát is vonzó látványossággá nőtte ki magát a csacsik versenye, amelyet az idén negyedik alkalommal...
Craze

Préda és predator – Scott Stephens és a fehér cápa igaz története
Scott Stephens az egyik reggel – mint egyébként mindig – szörfözéssel kezdte a napot. Hosszabb időre...
Blogbox
Világutazó élménybeszámolók Világutazó élménybeszámolók
Óriások Földjén - Giant Sequoia National Park...
Futóblog Futóblog
A három napos ünnep és a jó idő engem is csábított egy kis mocorgásra...
Balaton Blog Balaton Blog
A Balaton már a két világháború között is emblematikus helye volt az idegenforgalomnak...
Nők a repülésben Nők a repülésben
Aki egymotoros repülőgépével kétszer is körberepülte a Földet...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be