2012. június 11. (13:22) Volcom Fiji ProSzerző: Pál Attila Márk Slater beindult: hibátlan szörfözéssel, magabiztosan nyert FidzsinFelébredt téli álmából Kelly Slater, és elképesztő szörfözéssel könnyedén nyert az ASP World Tour negyedik állomásán, a Volcom Fiji Pro-n.Slaternek az eddig lezajlott versenyeken csupán egy ötödik és egy második helyet sikerült begyűjtenie, aztán sérülés miatt kihagyni kényszerült az előző fordulót Rióban. Úgy tűnik, jót tett neki a pihenés, ugyanis Fidzsin esélyt sem adott senkinek, szinte földbedöngölte ellenfeleit. A döntőbe Julian Wilsonon és CJ Hobgoodon keresztül vezetett az útja. Az előbbire tíz pontot, míg az utóbbira hat pontot vert, így Slater a lehető legsimábban verekedte be magát az utolsó fordulóba, ahol a brazilok egyik legjobbja, Gabriel Medina várta őt. A döntő összecsapás – a többihez hasonlóan – szintén egyoldalúra sikeredett, kétség sem fért hozzá, hogy ez Slater nagy napja volt. Az amerikai 18.16 - 10.87 arányban kerekedett felül a brazilon. A verseny egyébként nem hozta a várt színvonalat, sokan csak keresték a jó hullámokat, csak az igazán rutinos versenyzők tudták felvenni a ritmust az óceánnal. Megtört tehát a jég, és a tizenegyszeres világbajnok az idei szezonban is képes volt nyerni, így hat helyezést javítva a világbajnoki pontvadászat második helyére ugrott. A mezőnyt Mick Fanning vezeti, alig több mint ezer ponttal. A szezon négy versenyén eddig négy különböző győztes született, így a bajnoki cím sorsa még koránt sem dőlt el. Most egy kisebb szünet következik, de hátra van még hat forduló, amiből a soron következő Billabong Pro Teahupoo augusztus 16-án veszi kezdetét. Megosztás:
![]() |
![]()
Street
![]() Szafari P Rod-dal Üdvözlünk a világ legjobb túratársaságánál, amely bevezet TÉGED az utcai deszkázás csodálatos művészetébe...
Down & Up
![]() Már megvan a női boulder világbajnok Osztrák győzelmeket, sőt szezonvég előtti világbajnoki címet hozott a boulder világbajnokság kanadai fordulója.
Water
![]() Arattak az ausztrál szörfösök Japánban Az ASP japán fordulója izgalmas versenyt és érdekes eredményeket hozott. Crews hazai győzelme után, itt is learatta a...
Air
![]() Bázisugrással ünnepelte meg 102. születésnapját Dorothy Custer a Snake folyó felett szállva ünnepelte 102. születésnapját. Videónk is van a nem mindennapi...
Scenes
![]() Nike SB app, hogy tanulj és fejlődj A beharangozó video már megérkezett a Youtube-ra, külön FB és egyéb oldalak is elkészültek, de hogy mikor és pontosan...
Green
![]() Bringa-trükkök a víz alatt Vízalatti bringázás? Nem lehetetlen, sőt itt is ülnek a trükkök, csak oda kell figyelni a felhajtóerőre...
Craze
![]() Megállíthatatlan a magyar ultrafutó Megérkezett Budapestre Molnár Péter parasportoló, aki – a tervek szerint – alig másfél hónap alatt... ![]() ![]()
Világutazó élménybeszámolókA megvalósult Karibi álom – hajókázás a paradicsomi San Blas-szigetvilágában...
FutóblogÉvek óta nyúznak otthoni barátaim, hogy buta vagyok, amiért nem jövök el az Ultrabalaton nevű futóversenyre...
Balaton BlogBalatoni vitorlások a Dunán: szabad ilyet?!
Nők a repülésbenA 16 éves fogszabályzós tini, ha így folytatja, 2030-ban az első űrhajósnő lehet a Marson... |
|





















































