TRANSLATE SITE!
2012. június 15. (11:53)
Szerző: Pál Attila Márk

Csoda! Egy magyar lány megtalálta Rakonczay kenuját

Pont kerülhet végre a Rakonczay-ügy végére; egyhónapnyi óceáni hánykolódás után ugyanis előkerült a rekorder magyar kenus Vitéz nevezetű hajója.

 


Kicsivel több
mint egy hónappal ezelőtt hagyta el Szeremley Huba borász Rakonczay hajóját.
A Vitéz vontatás közben felborult, ezért le kellett vágni. 
Néhány nappal ezelőtt azonban a hajó megkerült.

Először egy óceánjárón dolgozó magyar lány lett figyelmes az elhagyatott kenura, de a rossz időjárási viszonyok miatt nem tudtak segíteni rajta. Később egy francia hajó vontatta be az Azori szigeteki Horta kikötőjébe, szerdán pedig már maga Rakonczay is megérkezett, és a saját szemével vizsgálhatta meg az el-, majd újra feltűnt kenuját.

A magyar hajósnak két ízben is szerencséje volt.
Már az is csodával határos hogy egyáltalán megtalálták a kenut, erre ugyanis nem sok esély volt; a hajó túl kicsi ahhoz hogy az óriási óceánon bárki is észrevegye.
Ráadásul a tengeri jog kimondja, hogy azé a hajó, aki megtalálja, így nagy szerencse hogy értesítették Gábort.

Azt még nem tudni hogyan kerül majd haza a rekorder kenus hajója, de úgy tűnik hogy most már végleg lezárulhat a Rakonczay-sztori. 
Nyomtatóbarát verzió:  Nyomtatóbarát verzió

Megosztás:  


Rovatainkból ajánljuk
Street

A parkourkirály az Ellentétek Városában kalandozott
Ryan Doyle britföld meghódítása utána talpa alá kapta a világot, és nekivágott Azerbajdzsánnak. Felfedezte az...
Down & Up

Egy hét alatt két snowboardrekord is megdőlt
Két norvég srác is brillírozott az elmúlt napokban: a két sosem látott trükk egy tripla cork 1620 és egy duble...
Water

Kiteszörf, napfény, pro rider, új csapat, új kamera..., perfect!
James Building váltott, a Cabrinha ölelte keblére, amit ő egy látványos, hangulatos videóval ünnepelt meg.
Air

Shapiro és Marshall Svájc felett manőverezett
Szelek szárnyán szállt a köszöntés... Egy izgalmas születésnapi meglepetést adott át a Kavu Marshall Millernek.
Scenes

Eemov Navo vs GoPro 3 – Az első magyarországi teszt
Itt az első teszt-video, következnek az Eemov stabilizátoros GoPro felvételek.
Green

Csacsigalopp Rádpusztán
Sok külföldi turistát is vonzó látványossággá nőtte ki magát a csacsik versenye, amelyet az idén negyedik alkalommal...
Craze

Préda és predator – Scott Stephens és a fehér cápa igaz története
Scott Stephens az egyik reggel – mint egyébként mindig – szörfözéssel kezdte a napot. Hosszabb időre...
Blogbox
Világutazó élménybeszámolók Világutazó élménybeszámolók
Óriások Földjén - Giant Sequoia National Park...
Futóblog Futóblog
A három napos ünnep és a jó idő engem is csábított egy kis mocorgásra...
Balaton Blog Balaton Blog
A Balaton már a két világháború között is emblematikus helye volt az idegenforgalomnak...
Nők a repülésben Nők a repülésben
Aki egymotoros repülőgépével kétszer is körberepülte a Földet...



Videók
Utolsó videó Az összeset akarom! Utolsó előtti videó Új videót küldök be