2003. november 13. (12:56) ‘Érvénytelen a világcsúcsom!‘Mennyire üthet az az érzés, ha a sportod nemzetközi honlapján egyszer csak azt látod a világrekordod mellett, hogy érvénytelen? Pedig pontosan ez történt Carlos Costéval. Mindenki a másikat hibáztatja, ahogy ez ilyenkor már lenni szokott. Utánajártunk, mi is történhetett. Kevés olyan extrémsport van, amelyet annyi vita, levelezgetés, üzengetés övez, mint a szabadtüdős búvárkodást. Bár tény, hogy a freediving, főleg a világelit szintjén már tényleg nem hobbisport, ahol a haverok összejárnak bulizni, és közben kedvenc sportjuknak is hódolnak. Ezek a srácok (és hölgyek) olyan mélységekbe jutnak le palack nélkül, ami hallatán az orvosok csak a fejüket rázzák, ők nem értik, az orvostudomány még nem talál magyarázatot arra, hogy miként tudják ezt károsodás nélkül megtenni.
Ettől persze még tény marad, hogy a legnagyobb nemzetközi szervezet, az AIDA által nyilvántartott nyolc versenyszámban, vagyis mivel a két nemnek külön vezetik a rekordjait, összesen 16 kategóriában idén 10 világcsúcs született. Vagyis a világrekordokra felügyelő bírók nagyüzemben dolgoznak, Mexikótól Ausztriáig, Venezuelától Kanadáig repkedik körbe a Földet, hogy minden kísérletet szabályszerűen hajtsanak végre.
Két kategóriát szemeltek ki maguknak. Az egyikben, az uszony nélkül Constant Weightben az előre meghatározott mélységbe kell lemerülniük, és saját erőből kell feljönniük a búvároknak. Egy kötél segíti őket abban, hogy a lehető legrövidebb úton leérjenek az általuk előzetesen megadott mélységbe, ahol egy kis táblácskát kötöttek a kötélre. Ezt kell felhozniuk, bizonyítékként. Az útirányt adó kötélhez is csak egyszer érhetnek hozzá, amikor lekötik róla a táblácskát. Ennek később még jelentősége lesz! A másik számban, a Free Immersionben a Konstanstól eltérően, annyiszor kapaszkodnak a kötélbe, ahányszor akarnak. Itt sem gyorsíthatják az útjukat uszonnyal, vagyis leginkább a karizomerejükkel tolják magukat le és fel a kötélen. A Konstans uszony nélküli számát idén vették be a rekordok közé, nyáron még –33 méter volt a világ legjobbja, szeptember elején az osztrák Herbert Nitsch –50 méterre növelte, Stig és Carlos pedig 60 méter alá akart lejutni.
Egészen novemberig, amikor is az AIDA rekordoldalára látogatva arra lettem figyelmes, hogy Carlos rekordja mellett a NOT VALID, vagyis érvénytelen megjegyzés szerepel. Értetlenül nézegettem a feliratot, de mivel a szabadtüdősöknél az internet a legfontosabb kommunikációs csatorna, az biztos volt, hogy ha a rekordoldalon ez szerepel, akkor az így is van. A kérdés csak az volt, hogy mi történhetett egy hónap alatt. Végül Ágh Csaba, az AIDA Hungary elnöke segített megtudni, mi is történt. Csabától értesültem arról a hivatalos kommunikációról, ami Carlos-ék és az AIDA elnöke között lezajlott.
Hogy mit mondanak Carlos-ék? Egyrészt azt, hogy Carlos nem a kötélbe kapaszkodott egynél többször, hanem a kötél alján elhelyezett tárcsát érintette meg, amire a táblácska volt erősítve. Másrészt Carlos-nak voltak némi egyensúlyzavarai (a kiegyenlítés az egyik legfontosabb tényező a mélyben), így elképzelhető, hogy Carlos „megingott”. Mivel a rekordról a szabályok szerint egyetlen, hivatalos víz alatti videó készül, így ebben mi innen nem tudunk dönteni. Carlos-ék nehezményezték, hogy ha akkor a helyszínen szólnak, hogy gond volt, akkor Carlos másnap újra lemegy. Egy ilyen kísérlet, (a bírók utaztatása, szállásolása) nem olcsó mulatság, így ez érthető. Másrészt felháborodtak, hogy miért nekik is az AIDA rekordoldaláról kellett megtudniuk. Vagyis pontosan az történt, amit a cikkünk ajánlójában vázoltunk. Carlos gyanútlanul netezik, meg akarja nézni, hogy melyik kategóriában próbálkozzon legközelebb, egyszer csak azt látja a világrekordja mellett, hogy érvénytelen. Egy hónappal a rekordja után.
Vagyis ezek szerint a szám új rekordere Stig Severinsen – egyedül - -61 méterrel. Még jó, hogy Carlos nem csak ebben az egy számban kísérletezett. Free Immersionben (ahol annyiszor ér a kötélhez, amennyiszer akar) -101 métert teljesített. Ez egy méterrel több, mint Herbert Nitsch szeptember eleji csúcsa, amiről helyszíni riportban anno mi is beszámoltunk. Most már csak annyi Carlos dolga, hogy még egy ideig szorgalmasan csekkolja a nemzetközi szervezet honlapját, hogy nem jelenik-e meg ott is valamilyen újdonság a rekordja mellett. |
||||||
Kevés olyan extrémsport van, amelyet annyi vita, levelezgetés, üzengetés övez, mint a 


