A Nuptse csúcsára vezető út

Nem tudom, mond-e valamit a kedves olvasóknak az a szó, hogy szibirják. Így hívták a második világháborúban a Vörös Hadseregbe besorozott szibériai hadosztályok katonáit. Félelmetes hírüknél csak a valóság volt félelmetesebb. Rajtuk nem fogott ki a méteres hó, a mínusz 30 fokos hideg, fehér álcaruhájukban hol itt, hol ott bukkantak fel. Számos vadász volt köztük, akikből az ellenség által rettegett mesterlövészek váltak, egyikükről, Vasszilij Zajcevről még film is készült a közelmúltban (Ellenség a kapuknál). Szóval, igazi bevállalós fiúk. Ketten közülük most újra megmutatták, mi fán terem az igazi virtus. November 2-án éjszaka ugyanis Valerij Babanov és Jurij Koselenko megmászta a hegymászók mumusának számító Keleti-csúcsot (Nuptse East, 7855 m), méghozzá a délkeleti pilléren keresztül. Az öt mászható csúcs közül eddig csak kettőt, a középsőt és a nyugatit hódították meg, a keletit is kóstolgatták, de egészen mostanáig mindenkinek beletört a bicskája a hírhedt oromba. Egészen idáig a Nuptse keleti csúcsa volt a legmagasabb még meg nem mászott hegycsúcs.

Az Everest régió

Kudarc hegy(ek)

Érdemes egy rövid históriai kitekintést tartani. Ezek szerint az első kísérletre 1986-ban került sor, amikor két amerikai Jeff Low és Mark Twight próbált meg kétszer is feljutni a csúcsra, de 6600 méternél egyszer sem jutottak tovább. Low jól viselte a kudarcot, "elismerően" nyilatkozott a hegyről: "A legszebb út, amit valaha másztam. Egyesíti a magasságot és a legkülönfélébb mászási technikákat." Egy évvel később két olasz Fabrizio Manoni és Enrico Rossi volt kénytelen visszafordulni, megint 6600-ról. Szinte minden évben akadtak bátor jelentkezők, közülük két francia járt legközelebb a sikerhez: 1994-ben Michel Fauquet és Jean-Christopher Moulin 7500 méternél volt kénytelen feladni a küzdelmet. Idén áprilisban kudarcot vallott a kiváló osztrák hegymászó, Hans Kammerlander is, 6800 méterről fordult vissza. Az utolsó sikertelen kísérletben, szintén idén tavasszal, egy vegyes csapat (Stephen Koch, Marko Prezelj, Steve House) 7250 méterig jutott. Aztán jöttek az oroszok!

Egy kicsit velük is ismerkedjünk meg!

Valerij Babanov

Valerij Babanov az egyik legrutinosabb orosz hegymászó. 1980 óta több mint 200 mászás fűződik a nevéhez. Nyolc alkalommal járt 7000 méternél magasabb csúcson. Csapatban és egyedül egyaránt jól teljesít, ráadásul kiváló gyorsmászó (alaptábor-csúcs-alaptábor 1 nap alatt a Korzsenyovszki- és a Lenin-csúcson). Egyik legnagyobb teljesítménye a Himalájában található Meru-csúcs megmászása, amiért 2001-ben megkapta az egyik legrangosabb hegymászó elismerést, az Arany Csákányt.
Jurij Koshelenko négy kategóriában (magassági, technikai, szikla és téli mászás) nyolc alkalommal nyert orosz bajnoki címet, 1998-ban az ország legjobb hegymászójának választották. Oroszország és Közép-Ázsia szinte valamennyi 5000 fölötti csúcsát megmászta, magassági rekordja a Locse középső 8414 m-es csúcsához kötődik.

Jó kis csapat...

Jurij Koselenko

A két fiú szeptemberben indult el Nepálba, ami nem éppen bomba biztos üzlet, elvégre az őszi kísérleteknek, ha nem jött közbe technikai gigszer, szinte mindig a viharos időjárás vetett véget. A két orosz alpinistával tartott Olga Babanova, Valerij felesége is, aki egyrészt a fiúkkal tartotta rádión a kapcsolatot az alaptáborból, valamint szorgosan küldözgette az emaileket az otthon izguló rokonoknak és barátoknak.
A csapat kényelmes 5200 méteres magasságban verte fel az alaptábort, ez volt az expedíció alfája és omegája, itt működött a technikai háttér. A ahegymászók alapfelszereléséhez ma már hozzátartozik a GPS, a műholdas telefon, a laptop, és lehetőség szerint az internet is. Hiába kapták otthonról az időjárás jelentéseket, kitehették az ablakba, ahonnan persze elfújta az állandóan tomboló vihar. Október 21-én így is elindultak az 1. táborból, és hősies küzdelemben megtettek 700 métert, azaz elérték a 6900 méteren lévő 2. tábort.

Eztán furcsán alakultak a dolgok

A 2. tábor 6900 méteren

Két nappal később már olyan vihar tombolt, hogy 7000 méterről visszafordultak, és lementek az alaptáborba, majd egészen le egy Deboche nevű településig, ahol végre igazi ágyban aludhattak, és igazi ételt ehettek. A két orosz üzent haza, hogy minden oké, buzog bennük a harci szellem, és amint lehet, visszamennek a hegyre. Egy hetet töltöttek Deboche-ban, majd október 29-én, pihenten újra nekivágtak a csúcs meghódításának. Az utat három szakaszra osztották: fel kell jutni 6200-ig, majd 6900-ig, onnan pedig egy nagy lendülettel csúcsra kell törni. Ha minden jól megy október 31-én, vagy november 1-jén kitűzik a Nuptse keleti csúcsára az orosz trikolórt.

Jobbra a Nuptse, mögötte az Everest

Majdnem így is lett

Egy nappal tovább tartott a hadjárat, mint azt tervezték. November 1-én még be kellett iktatni egy pihenőt 7450 méteren. Másnap reggel 8-kor nekivágtak a maradék 400 méternek. Este 6-kor besötétedett, és még nem voltak a csúcson. Innen azonban már nem lehetett visszafordulni, annak ellenére sem, hogy orkán erejű szél fújt a csúcs közelében, és kb. -30! fok volt odafent. A csúcsot végül este fél nyolckor érték el, és azonnal vissza is fordultak, az éjszakát már 6900 méteren a 2. táborban töltötték. Érdemes idézni Jurij bejegyzését a naplóban: "A hegy gyönyörű és meglepetésekkel teli. De a csúcs előtti utolsó pici szakasz rendkívül kemény volt. Állóképességünk és akaratunk legvégső határán másztunk. Három napot teljesítettünk alpin mászással, jóformán alvás nélkül. Néha még abban sem bíztunk, hogy túléljük, vagy legalább fagyási sérülések nélkül megússzuk. Valerij két tollkabátban is majd megfagyott. Nagyon fázik. Most már lent vagyunk az alaptáborban, a szakács főzött vacsorát. Lerendezzük a felszerelést, aztán indulunk haza. Jól vagyunk, és élünk!"