2004. január 23. (14:36) Meztelenül gyalogolta végig az Egyesült KirályságotA 44 éves Stephen Gough az emberi test szépségének népszerűsítése érdekében közel 1500 km-t gyalogolt le az Egyesült Királyságon keresztül, persze ruha nélkül. Se a börtön, se a hideg, se a falusiak rosszallása nem tartotta vissza. Most ért célba.
Stephen Gough korábban szolgált a brit tengerészgyalogságban is, a kitartásával és a fizikai állóképességével sohasem volt gondja, 44 éves korában pedig elhatározta, hogy egy extrém módját választja a nudizmus népszerűsítésének. 2003. júniusában indult útnak Anglia legnyugatibb pontjáról fel északra, a skót felföld legészakibb pontjára, hogy 1500 km-en keresztül riogassa az útjába kerülőket. Bocsánat, népszerűsítse a nudizmust! A felszerelésre sok gondja nem volt, mindössze zoknit, bakancsot, egy kalapot vett fel és egy hátizsákot a hátára, de azt sem ruhákkal tömte ki. Útja során 16-szor tartóztatták le, többször állt bíróság elé. Persze ekkor sem volt hajlandó ruhát felvenni, így általában a fogda takarójába burkolták. Nagy-Britanniában konkrétan a pucérságot nem tiltja törvény, még közterületen sem, viszont közszeméremsértésért elítélhették. Összesen öt hónapot volt kénytelen börtönben tölteni. A hideg sem akadály
A legközelebbi tervével azért tisztában volt. „Ma este egy jó nagyot eszem, mert az utóbbi napokban kifogytam az élelmiszertartalékaimból és már innom is a patakokból kellett.” A vacsora után John O‘ Groats-ban alszik, visszaveszi a ruháját és útnak indul haza, Dél-Angliába.
|
|||||


