2005. január 31. (15:56) Téli X Games: FMX döntő: Brian Deegan a legjobb a hóbanA extrémsportok olimpiájának téli kiadásában volt már néhány komoly esés, de Brian Deegan tavaly 13 méteres esése a jégre a motorjáról tuti dobogós lenne. Deegan idén visszatért, még mindent hajlandó lett volna kockáztatni. Hiába, no, FMX-es!
Aki már esett el a jégen, az tudja, milyen fájdalmas tud lenne a becsapódás. Képzeljük egy ugyanezt 13 méter magasból. Ez történt ugyanis tavaly Brian Deegannal, a világ jelenleg talán legjobb freestyle motocross-osával. A 2004-es téli X Games selejtezőjében az egyik ugrásánál nem tudta kiforogni rendesen a hátraszaltóját. Annyi lélekjelenléte még volt, hogy elengedje a motort, hogy legalább az ne essen rá, de tudta, hogy a kőkemény jégrámpára fog esni. El is tört a combcsontja és a mindkét csuklója. Persze egy FMX-es mondás szerint ebben a sportban nem lehet kicsit esni. Vagy jól megcsinálod a trükköd, és akkor minden ok, vagy elrontod, és akkor nagyot esel. És persze a világ egyik legveszélyesebb sportágát csak az igazán kemény fiúk űzik, akik már hozzászoktak, hogy a reptereken a fémdetektoron sosem jutnak át, annyi fémcsavar, -rúd van már bennük.
Az előzetes latolgatások azt jósolták, hogy egy 360, vagyis egy vízszintes tengely körül elforgatott hátraszaltó kell majd a győzelemhez. Persze az FMX-eseknél ez változhat, hisz a fiúk egymást is figyelik, és ha az időjárás, a hóviszonyok vagy valami más miatt elég kevesebb is, akkor csakazértis nem kockáztatnak. Nos, a sportág fenegyerekének tartott Deegannak most nem volt szüksége a 360-ra, a győzelemhez ugyanis elég volt egy ún. no-footed one-handed backflip, vagyis egy olyan hátraszaltó, ahol a rider elveszi a lábát a lábtartóról, kirakja a levegőbe, és csak egyik kezével fogja a kormányt.
Idén Deegannak még valami miatt volt oka örömre. A Metal Mulisha hadseregként ismert csoport vezetőjeként a dobogón maga mellett tudhatta Jeff Kargolat, az egyik csapattársát. (A Mulisha-brigád az FMX-esek paradicsomaként emlegetett kaliforniai bázisukon edz, Temeculában, ahol a legjobb körülmények között, a legjobb ugratókon gyakorolhatnak.) Kargola trükkje egy láb nélküli hátraszaltó volt, amiből elengedett kézzel érkezett le. (-footed-backflip to no-handed lander). Kargolának ez az első X Games nemesfémje. A harmadik helyen Dustin Miller zárt, aki hátraszaltó nélkül is a dobogóra tudott állni egykezes Superman ülésfogásával, amiből elengedett kézzel landolt.
|
|||||||


