Eddig kevés pénz gyűlt össze az utcagyerekek támogatására
2007. augusztus 13. (17:52) Már török utakon pöfögnek a TrabantmániásokA Kambodzsába tartó Trabant-karaván most a Fekete-tenger partját vette célba. Eddig 3200 kilométert tettek meg a kelet-németországi járműcsodák.
A Trabantos-expedíció tagjai már végigpöfékeltek Románia hegyes-völgyes útjain, jártak Székelyudvarhelyen, ahol találkoztak a helyi Trabant Klub tagjaival is, majd a Drakula-várat is megtekintették, most pedig már Törökországban vannak.
Valutát és váltót is váltottak A csapattagoknak útközben a szerelésből is kijutott, mert a járgányok váltója nem bírta a napi 100 és 700 km közötti távot. A csapattagok aludtak már magyar családnál, sátorban, kertben és hotelben is. Azonban, még hol van a 25.000 km vége?!?! És hol van még a kitűzött cél, hogy az út végére összegyűljön 300.000 dollár az utcagyerekek támogatására? Mint arról írtunk, a Trabant Trek expedíció útjának célja Kambodzsa, amit kb. 3 hónap múlva érnek el. A csapattagok az út során - illetve honlapjukon keresztül - adományokat gyűjtenek az utcagyerekek javára. Éppen ezért már eddigi útjuk során is felkeresték a helyi adományozó szervezeteket, valamint már a weblapjukon keresztül is érkezett némi pénz, habár mint azt az út magyar résztvevője a Magyar Rádiónak elmondta: az összeg még elég csekély. |
|||
