2010. augusztus 27. (13:46) Az új magassági világrekord bringával: 6086 méter!!!Három német hegyikerékpáros "nekiment" a világ legmagasabb vulkánjának, a Chilében található 6086 méteres Ojos del Saladónak. A cél az volt, hogy tengerszinttől a csúcsig tekerjenek fel. Csak az egyiküknek sikerült...![]() Frank Hülsemann, Markus de Marees és Andre Hauschke idén márciusban utaztak Chilébe. A déli féltekén ekkor kezdődik az ősz, ami azt jelenti hogy az Atacama sivatagban ekkor már nem rekkenő a hőmérséklet. A három hétpróbás kerékpáros a Ojos del Salado csúcsára akart feltekerni a tengerszintről. Fontos kritérium volt, hogy a bringát ne tolják vagy cipeljék, hanem annak rendeltetésszerű használatával érjék el a 6086 m magas hegy tetejét. Akklimatizáció A megérkezés utáni első napokat az Atacama sivatag egyik oázisában, San Pedro de Atacama-ban töltötték. Itt szoktatták magukat a körülményekhez. Erről egyikük, Frank Hülsemann a következőképpen számolt be: “Ez a rövid túra arra volt jó, hogy belássuk, az Atacamaban bringázni egészen más, mint München parkjaiban...” Nemvéeltlen a megállípítás: az Atacama ugyanis a világ legszárazabb sivataga. Idővel megkezdték a magashegyi edzést is: 3500 méteren vertek tábort, és naponta feltekertek 4500 méter magasra. Idővel feljebb költöztették a tábort (4300-ra), és itt szoktatták magukat a kihívásokhoz. Az Atacama száraz vidékén árnyék nem sok van, a nap viszont hétágra süt. A magashegyi körülmények és a magány egymásnak ugrasztotta a bringásokat – saját beszámolóik szerint mindenen összevesztek. Világrekord Első csúcstámadásukat egy vihar hiúsította meg 5700 méter magasan. Ekkor a kerékpárokat fenn hagyták, és lementek az alaptáborba. “Bár hetek óta akklimatitálódtunk és jól megszoktuk a magasságot, a kerékpár nyergében minden egyes méterért meg kellett küzdenünk" – mesélték. A levegő egyre ritkább volt. Egyszerűen muszáj volt pihenniük. A srácok az alaptáborba mentek. Itt becsúszott egy kis gikszer: elfogyott az ivóvízük. Barátaik, akik terepjáróval segítették az expedíciót, elmentek egy 25 kilométerre lévő városba, és hoztak élelmiszer-utánpótlást, benzint és ivóvizet. Ezzel persze elment egy nap, amikor tökéletesek voltak a körülmények a csúcs elérésére. Másnap vágtak neki ismét. Hamar elérték az 5900 méteres magasságot, ám Markus és Frank megbetegedett. Egyiküknek le is kellett mennie a hegyről, hogy megelőzze az akut magashegyi betegség kialakulását. Egyedül Andre Hauschke-nek volt esélye a csúcstámadásra. Ő egy jeges hajnalon nekivágott - a hőmérséklet mínusz 10 fok alatt volt. 24 óra megfeszített kerékpározással érte el a 6085 méteres csúcsot. Barátainak csak annyit írt, utolsó erejével jutott fel a hegy tetejére. Ebből a magasságból egy nap alatt jött le a tengerszintre. |
||
